F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen

Rajt-cél győzelmet aratott Lewis Hamilton a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Max Verstappen a rajt előtt szűk fél órával megtörte a Red Bullt, mégis második lett Valtteri Bottas előtt.

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen

Lewis Hamilton nyerte a 2020-as Forma-1-es Magyar Nagydíjat. A Mercedes britje Max Verstappen Red Bullja és csapattársa, Valtteri Bottas előtt ért célba a Hungaroringen.

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen 1

A rajtnál még a vizes pályával kellett megküzdeniük a versenyzőknek. Verstappen a rajtrácsra kivezető körön a falnak is ment, de a Red Bull szerelői a rajtra összerakták a bal elején komolyabban megsérült autót. Bottas elrontotta a rajtját, a visszajátszások alapján kiugrott, majd visszalassult, de a futam során a stewardok nem foglalkoztak az esettel.

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen 2

Hamilton gond nélkül eljött, és gyakorlatilag vissza sem nézett a 70 kör alatt, időközben megfutva a bónuszpontot érő leggyorsabb kört is. A vezetést is csak akkor engedte át Verstappennek, amikor a felszáradó pályán slick gumikra váltott. Bottas, miután visszaesett a hatodik helyre, a harmadik helyig tudott felzárkózni, Verstappen mellett már nem tudott elmenni, hiába váltott 20 körrel a leintés előtt friss gumikra a finn.

Lance Stroll nem állította végül dobogóra a Racing Pointot, a kanadai a negyedik helyen végzett, megelőzve a szombati időmérős csorbát kiköszörülő Alexander Albont (Red Bull) és a ferraris Sebastian Vettelt. Pontot szerzett még Sergio Perez (Racing Point), Daniel Ricciardo (Renault), a felvezető körön esőgumijait szárazra cserélő, és ezzel rengeteg előnyhöz jutó Kevin Magnussen (Haas) és Carlos (Sainz). Csak egy Ferrari fért a pontszerzők közé: Charles Leclerc sokat küszködött gumijaival, csak a 11. lett a monacói.

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen 3

Kevin Magnussen

A Magyar Nagydíjat csak Pierre Gasly adta fel, az AlphaTauri erőforrása füstfelhőbe burkolózva mondott csütörtököt.

Sikerével Hamilton átvette a vezetést a pontversenyben, 63 pontott szerzet eddig 2020-ban. Ez öttel több, mint a Bottas által szerzett egységek száma, Verstappen mindössze 33 ponttal áll a világbajnoki harmadik helyen. A konstruktőri bajnokságot is hasonló dominanciával vezeti a Mercedes, 121 ponttal vezetik a tabellát az 55 pontos Red Bull előtt.

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen 4

A szezon két hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban.

A futam részletes összefoglalója az alábbiakban olvasható.

Borús időben, 20 fokos levegő- és 26 fokos aszfalthőmérséklet mellett sorakoztak fel a vizes rajtrácsra az autók a 2020-as szezon harmadik Forma-1-es futamára, a Magyar Nagydíjra.

Az év harmadik pole-pozícióját Lewis Hamilton szerezte meg a Mercedesszel, megelőzve csapattársát, Valtteri Bottast. A második sorba a két Racing Point állhatott fel Lance Stroll – Sergio Perez sorrendben. Mögöttük a ferrarisok sorakoztak fel, Sebastian Vettellel az ötödik, Charles Leclerc-rel a hatodik helyen. Hetedik helyről indulhatott volna Max Verstappen a Red Bull-lal, ám ez kétségessé vált, miután a holland a falnak csapta autóját a kivezető körön.

A 8-9. helyről a két McLaren, Lando Norris és Carlos Sainz rajtolt. A legjobb tízbe befért még Pierre Gasly az AlphaTaurival.

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen 5

A mezőny Kevin Magnussen kivételével minden tagja a zöld oldalfalú átmeneti esős abroncsokon vágott neki a 70 körös versenynek, a dán az extrém esős gumikat választotta. A Pirelli szerint a leggyorsabb stratégia száraz időben az egy kiállásos taktika lehetett volna, közepes-lágy elosztásban, a 35. és 40. kör között végrehajtott cserével. A gumiszállító a két kiállásos taktikát sem vetette el, a lágy-lágy-közepes gumivariációt 21-25 körös lágy gumis etapokkal számolva a második leggyorsabb stratégiának jósolták.

vége 0 új esemény

2020 Forma-1 Magyar Nagydíj

15:08

Verstappen autója elkészült

35 másodperccel az öt perces jelzés előtt rendbe tették a Red Bull-szerelők a holland törött autóját, le a kalappal előttük. Verstappen elindulhat a hetedik helyről.

15:15

Rajt/1. kör

A két Haas a bokszba hajtott még a rajt előtt, hogy száraz pályás gumikra váltson.

Bottas és Perez borzasztóan kapta el a rajtot, a Ferrarik és Verstappen azonban jól rugaszkodtak el. Hamilton, Stroll, Verstappen, Vettel, Leclerc, Bottas, Perez sorrendben jött ki az első hét versenyző a második kanyarból.

15:16

2. kör

Kvjat a bokszba hajtott az első kör végén száraz gumikért. Bottas a visszajátszások alapján kiugrott a rajtnál, büntetésre számíthatott.

15:17

3. kör

Leclerc és Bottas is a bokszba hajtott száraz gumikért, a ferraris lágyakat, a mercis közepeseket kapott. Latifi jól szerepelt eddig a Williamsszel, a nyolcadik helyig kapaszkodott előre.

15:19

4. kör

Slickeket kapott Hamilton, Stroll, valamint szinte a teljes mezőny Verstappent leszámítva, aki ezzel az élre ugrott.

15:20

5. kör

A két Haas jól járt a korai cserével: Magnussen a harmadik, Grosjean a 4. helyig kapaszkodott fel. Verstappen is váltott időközben, Latifi megforgott és defektet kapott a bokszból kifelé jövet.

15:22

6. kör

A sorrend a kerékcseréket követően: Hamilton, Verstappen, Magnussen, Grosjean, Stroll, Leclerc, Bottas, Vettel, Albon, Perez.

15:24

7. kör

Stroll elment Grosjean mellett, a kanadai közelít rajthelye és egyben a dobogó felé. A gyanú szerint Sainz lökte meg Latifit a bokszból kifelé jövet korábban, a stewardok vizsgálják az esetet.
Räikkönen 5 másodperces büntetést kapott, mert nem jó helyen állt a rajtrácson.

15:26

8. kör

Bottas meg akarta előzni Leclerc-t, de a monacói cselesen a vizes aszfaltra kényszerítette a finnt, aki emiatt lecsúszott az útról, és lemaradt a Ferrari mögött.

15:27

9. kör

Stroll lőtávolba ért Magnussenhez képest, miközben az élen Hamilton körről körre megfutotta a leggyorsabb kört.

15:28

10. kör

Bottas ezúttal nem hibázott, elment Leclerc mellett. A finn feljött a hatodik helyre. Latifi 5 másodperces büntetést kapott a Sainz-incidens miatt.

15:31

12. kör

Leclerc szenvedett a lágy gumikon, miközben Bottas elment Grosjean mellett, Albon pedig Vettelt ugrotta át a német elfékezése után. A pontszerzők állása: Hamilton, Verstappen, Magnussen, Stroll, Bottas, Grosjean, Leclerc, Albon, Vettel, Perez.

15:32

13. kör

Az előrejelzések szerint 15:45 körülre jósoltak esőt a Mercedesnél.

Magnussen jól tartja magát a 3. helyen továbbra is.

15:34

14. kör

Albon benézett Leclerc mellé, de a monacói megőrizte a hetedik helyet.

15:37

16. kör

Stroll megelőzte Magnussent, Albon pedig újra benézett Leclerc mellé, de ezzel csak Vettelt rántotta a saját nyakára.

Gasly új motorja elfüstölt, a bokszba gurult az AlphaTaurival.

15:37

17. kör

Bottas is elment Magnussen mellett, de a két Haas így is az 5-6. helyen haladt még.

15:39

18. kör

Albon megunta a vonatozást Leclerc mögött, és elment a Ferarri mellett. A monacói mögött rögtön ott termett a csapattárs Vettel.

15:41

19. kör

Leclerc elengedte a gyorsabbnak tűnő Vettelt, a két vörös autó a 8-9. helyen haladt ekkor.

Így füstölt el korábban Gasly autója:

15:42

20. kör

Perez támadását védekezte le Leclerc, de látszott, hogy a monacói nem húzza már sokáig a mögötte kialakult vonat élén.

15:43

21. kör

Új száraz gumikat kapott Leclerc, keményekre váltott a monacói 3 perccel a jósolt eső előtt.

15:45

23. kör

15:45, de az eső nem érkezett meg, a Ferrari szerint azonban tíz perccel “csúszik” a csapadék érkezte. Az állás: Hamilton, Verstappen, Stroll, Bottas, Magnussen, Grosjean, Albon, Vettel, Perez, Ricciardo.

15:47

24. kör

Büntetést kaphat a Red Bull, ugyanis a rajtrácson szárították Albon helyét – ezt nem lett volna szabad.

15:51

25. kör

Egyre naposabb lett az idő, a köridők pedig egyre gyorsabbak lettek. Hamilton közel 13 másodperccel vezetett Verstappen előtt, mögötte 16 másodperccel haladt Stroll a harmadik helyen.

15:53

28. kör

Kissé megmerevedett a verseny, a 6-7. helyen Grosjean és Albon, valamint a 14-15. Norris és Leclerc voltak közel egymáshoz.

15:55

30. kör

Albon átverekedte magát Grosjeanon, és Vettel is utolérte a Haast. A német azonban az előzés helyett a bokszba hajtott, közepesekről keményekre váltott.

15:56

31. kör

A pontszerzőkön kívül már mindenki körhátrányban volt Hamiltonhoz képest, a brit előnye 15 másodperc volt Verstappenhez képest. Az eső továbbra sem érkezett meg.

15:59

33. kör

Leclerc elment Norris mellett, Vettel pedig megfutotta a leggyorsabb kört a friss gumikon. Ekkor egyik Ferrari sem volt pontszerző helyen.

16:00

34. kör

Grosjean már sokat csúszott hátra, a nyolcadik helyet Ricciardo vette el tőle. Bottas kereket cserélt, friss közepes gumikat kapott a finn.

16:02

35. kör

Féltávnál az állás: Hamilton, Verstappen, Stroll, Bottas, Magnussen, Albon, Perez, Ricciardo, Sainz, Grosjean. Az égi csapok közben megnyíltak, esni kezdett.

16:03

36. kör

Albon, Stroll és Grosjean is a bokszban járt friss száraz pályás gumikért.

16:04

37. kör

Többen is cseréltek, de mindannyian slickeket kaptak. Verstappent úgy tájékoztatták, hogy 4-5 perc komolyabb eső után száraz marad az idő a futam végéig.

16:05

38. kör

Hamilton az élről állt ki friss gumikért, közepeseket kapott a brit.

16:09

40. kör

Bottas villogott, többször is megfutva a leggyorsabb kört. A Haasok a kerékcserék során igencsak visszaestek, Magnussen csak a 10., Grosjean pedig a 13. helyen haladt.

16:11

41. kör

Már a Verstappen-féle 4-5 perc is eltelt, de komolyabb csapadéknak nyoma sem volt. Hamilton zavartalanul, közel 20 másodperccek vezetett Verstappen előtt, akit Bottas üldözött hevesen.

16:13

42. kör

Latifi pörgött ki az 5-ös kanyar bukóterébe, de sértetlenül visszaállt a versenybe.

16:14

44. kör

A pontszerzők állása: Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Ricciardo, Vettel, Albon, PErez, Magnussen, Leclerc – utóbbi már körhátrányban.

16:15

45. kör

Ricciardo Renault-jára friss közepes gumikat tettek, a kilencedik helyen hagyta el a bokszutcát az ausztrál.

16:17

46. kör

Bottas már DRS-távolságon belül van Verstappenhez képest.

16:19

47. kör

Bottas nehézségekbe ütközött Verstappen mögött, a finn nem közelített akkora léptekkel a Red Bullra, mint arra számítani lehetett.

Ricciardo is szépen lépkedett előre a friss gumijainak köszönhetően, a nyolcadik volt ekkor.

16:21

49. kör

Eddig Gasly az egyetlen kiesője a 35. Magyar Nagydíjnak.

16:22

50. kör

Bottas kemény gumikra váltott, friss gumikkal kezdte újra a felzárkózást és a csatát Verstappen ellen.

16:24

51. kör

Verstappen nem reagált Bottasra, a pályán maradt. Eközben a két Ferrari-versenyző a helyezéséért küzdött, Vettel az ötödik helyet őrizte Albonnal szemben, Leclerc pedig a tizedik, utolsó pontszerző pozíciót Sainz ellenében.

16:26

52. kör

Bottas belekezdett 20 másodperces hátrányának ledolgozásába, körönként legalább egy másodperccel közeledett Verstappenhez.

16:27

53. kör

Bottas már nem egy, hanem kettő másodpercet adott Verstappennek. Stroll is friss kemény gumikra váltott, pontosan Vettel elé, a negyedik helyre tért vissza.

16:29

55. kör

15 körrel a verseny vége előtt Hamilton egy bokszkiállásnyi előnnyel, 22 másodperccel vezetett Verstappen előtt. Bottas a harmadik helyen rohamtempóban közeledett a holland mögé.

16:30

56. kör

Hamilton felbukkant az ötödik Vettel és a hatodik Albon mögött – ennyi az előnye a Mercedesnek a Hungaroringen.

16:33

58. kör

Albon és Vettel is megkapta a körét, csak az első négy versenyző haladt ugyanazon a körön.

16:35

59. kör

Verstappen előnye 10 másodperc alá csökkent Bottasszal szemben. Ha körönként egy másodpercet hoz a Red Bull versenyzőjén a mercis, pont a futam végére bontakozhat ki a csata.

16:36

60. kör

Leclerc és Sainz küzdött az utolsó pontszerző helyért. A monacói az utolsó pillanatig védekezett jövő évi csapattársa ellen, sikeresen.

16:37

61. kör

Sainz elment Leclerc mellett, miközben Hamiltonnak elmondták, hogy friss gumikra válthat, hogy megfuthassa a leggyorsabb kört.

16:39

62. kör

Bottas kissé megrekedt a lekörözöttek miatt, 9,5 másodperc volt a hátránya a második Verstappennel szemben 9 körrel a verseny vége előtt.

16:40

64. kör

Hamilton lágy abroncsokra váltott – volna, ha a bokszba hajtott volna. A Mercedes szerelők feleslegesen szaladtak néhány métert.

16:42

65. kör

Albon ismét Vettelt üldözte az ötödik helyért, a Red Bull versenyzője a DRS-t is használhatta.

16:43

66. kör

Öt körrel a vége előtt a pontszerzők állása: Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Vettel, Albon, Perez, Ricciardo, Magnussen, Sainz.

16:45

67. kör

Hamilton újra megfuttatta szerelőit, de ezúttal valóban bejött az új lágy gumikért.

Bottas időközben 3 másodperc alá csökkentette hátrányát Verstappennel szemben, Albon pedig megelőzte Vettelt a német hibája után.

16:46

68. kör

Vettel versenye a végéhez közeledve sem volt nyugodt, Perez szerette volna megkaparintani a hatodik helyet.

16:48

69. kör

Hamilton behúzta a leggyorsabb kört, Bottas pedig 1 másodpercre megközelítette Verstappent az utolsó kör előtt.

16:52

70. kör/Cél

Hamilton magabiztosan nyert nyolcadik alkalommal is a Hungaroringen, Verstappen pedig megőrizte második helyét Bottasszal szemben.

Stroll lett a negyedik, Albon pedig az ötödik. Vettel is megőrizte hatodik helyét Perez támadásával szemben. Rajtuk kívül pontot szerzett még Ricciardo, Magnussen és Sainz.

Leclerc a Ferrarival csak a 11. lett, így nem szerzett pontot. A futamot egyedül Gasly adta fel.

17:15

Végeredmény

F1: Hamilton hengerelt a Hungaroringen 1

Kép(ek) forrása: Getty Images

Kommentek