Habár arra lehetett számítani, hogy ezen a hétvégén a Mercedes mögött a Racing Pointok uralják a Hungaroringet, végül nem dobogóval zártak a „rózsaszín Mercedesek” a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Pedig egészen féltávig úgy tűnt, esélyes lehet a dobogóra Lance Stroll, de végül a rajtnál kiugró, majd beragadó Valtteri Bottas átugrotta őt a feketére fújt W11-essel.

„Nagyon örülök, remek versenyt futottam. Jó rajtot vettünk az intermediate gumikon, felszabadító érzéssel töltött el. Vizes rajtnál ugyanis sosem lehet tudni, hogyan sikerül a rajt. Harmadik voltam, de miután arra számítottunk, hogy több eső jön, tovább maradtunk a pályán” – kezdte az értékelést a kanadai pilóta.

„Csakhogy Valtteri korábban kijött a bokszba, az eső pedig nem érkezett meg, neki viszont utána megvolt a tempója. Összességében ez egy remek eredmény a csapat számára” – folytatta. „Nagyszerű munkát végeztünk, egész hétvégén remek csomagunk és erős tempónk volt. Értékes pontok ezek a csapatnak.”

F1: Ezen ment el a rózsaszín dobogó 2

A csapattulajdonos Lawrence Stroll 21 éves fia így is egyik legjobb Forma-1-es versenyét teljesítette Mogyoródon: a tavalyi Német Nagydíjon szintén negyedik lett, eddigi legkimagaslóbb eredményét pedig a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíjon érte el, amikor behozta harmadiknak a Williamst.

A másik Racing Pointtal a hétvége korábbi részében nyaki fájdalmakkal és szédüléssel küszködő Sergio Pérez is pontszerző helyen futott be, igaz, a negyedik helyről visszaesett hetediknek.

18 hungaroringi pontjának köszönhetően a silverstone-i csapat kiegyenlített az ezúttal szerény hétvégét maga mögött tudó McLarennel, a konstruktőri tabella harmadik helyén. Ugyanakkor az eredmények még nincsenek kőbe vésve, órákkal a verseny leintése után ugyanis újabb óvást nyújtott be a Racing Point ellen a Renault.

Forrás: BBC
Kép(ek) forrása: Getty Images