Van oka az örömre a Racing Pointnak, mert a silverstone-i csapat úgy bérelte ki a második sort a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén, hogy az előzetes várakozás szerint hozta a kötelezőt, ráadásul mind Lance Strollnak, mind Sergio Péreznek volt lehetősége a gumikkal taktikázni a Q2-ben, ennek köszönhetően közepes abroncsokon várhatják a vasárnapi rajtot.

A negyedik helyen záró Péreznek ugyanakkor korántsem ment ennyire könnyen a kvalifikáció, elmondása szerint a pénteki nap folyamán nyaki fájdalmakkal küzdött, míg szombaton szédült. „Jó eredmény ez a csapatnak, részemről azonban sok minden történt” – kezdte gondolatait a Motorsportnak a mexikói. „Az időmérő edzés alatt nem voltam 100 százalékos állapotban. Valamilyen oknál fogva elkezdtem szédülni.”

Pérez nem tudta pontosan megmagyarázni, mi állhat ennek a hátterében. „Hirtelen történt. Egy kicsit fáj a nyakam, majd hirtelen elkezdtem szédülni a pálya bizonyos pontjain. Mindezt figyelembe véve, a holnapi nap szempontjából jó eredménynek számít ez a negyedik hely” – mondta, majd hozzátette, nem hiszi, hogy a probléma hátráltatni fogja őt a versenyen.

F1: Szédült a pilóta, mégis ott van a második sorban 2

Mostanában nem a Racing Point-os az első, aki rosszullétre panaszkodik: a múlt heti Stájer Nagydíjon Lando Norris vezetett „begyógyszerezve” rejtélyes hátfájdalmai miatt. A brit McLaren-pilóta a két hétvége között ellátogatott egy specialistához az Egyesült Királyságba. Mint kiderült, a fájdalmat a hosszú kihagyás mellett az okozta, hogy nem illeszkedett rá az ülés, miután a karanténhónapokat nemcsak szimulátorozással, hanem kemény edzéssel is töltötte.

Az évtizedes F1-es múlttal rendelkező Pérez célja az, hogy masszív pontszerzéssel lendítsen a Racing Point mérlegén. Csakúgy, mint a mellőle induló csapattárs, Lance Stroll, a taktikában is bízik. „Remélhetőleg a holnapi futamra mindent össze tudunk rakni, és sok pontot gyűjthetünk majd a csapatnak. Jó a tempónk, és szerintem a hasznunkra válhat, hogy a közepes gumikon rajtolhatunk. Hiszünk benne, hogy a lágy gumikon indulók szenvedni fognak az első etapban.”

Forrás: Motorsport.com
Kép(ek) forrása: Getty Images