Ugyan az utolsó körökben Sergio Pérezzel is összeakasztotta a bajszát – hasonlóképpen, mint azt egy héttel ezelőtt tette, amikor Lewis Hamilton újra megfosztotta élete első Forma-1-es dobogójától –, negyedikként hozta célba a Red Bullt Alexander Albon a Stájer Nagydíjon.

„Rémképek gyötörtek Lewis miatt. Egyébként rendben volt a futamom, jó verseny volt. Ezen a hétvégén a tempónk kissé foghíjas volt, így meg kell néznünk, hol tudunk időt nyerni. De szerintem már tudjuk a választ. Jó, hogy értékes pontokat tudtunk szerezni a múlt héten történtek után” – utalt a múltkori esetre, illetve a Red Bull akkori kettős kiesésére a thai-brit pilóta.

A Milton Keynes-i gárda másik autójával a dobogó legalsó fokán zárt Max Verstappen, így az energiaitalosok már a harmadik helyen állnak a csapatok pontversenyében, míg a két versenyző a hatodik, illetve a nyolcadik pozícióból várják a folytatást a versenyzők értékelésében. Ugyanakkor Albon szerint a jövő heti Magyar Nagydíjon is nehéz falat lesz a Mercedes.

F1: Rémképei voltak a Red Bull versenyzőjének 3

„Úgy gondolom, mostanság nehéz lesz megelőzni őket. Nagyon erősek a gyors és hosszú kanyarokban, melyek a Hungaroringet is jellemzik. Ezeken kell majd dolgoznunk. Szerintem velem együtt Max is tisztában van vele, mik az autó gyenge pontjai, már csak foglalkoznunk kell velük” – tekintett előre.

Forrás: gpblog.com
Kép(ek) forrása: Getty Images