A Ferrari a barcelonai teszteken nem igazán villogott az új autóval, az SF1000-essel, a csapatfőnök, Mattia Binotto maga is arról beszélt, hogy az idei modelljük nincs olyan jó, mint az ellenfeleké, így érdekes lett volna látni, mire képes élesben az idei vörös járgány.
Erre még várni kell, hiszen a koronavírus-járvány miatt a szezon első fele elúszott, és ha minden jól megy, akkor is csak júliusban kezdődik meg a versenyzés, hogy aztán december közepéig feszített tempóban, akár tripla, sőt négyes versenyhétvégékkel daráljanak le 15-18 futamot.
A ferraris Charles Leclerc attól tart, a rövidebb és sűrített idénnyel ők rosszul járhatnak, hiszen nem lesz idő és lehetőség fejleszteni.
„A teszten komoly gondjaink voltak, még fel kell zárkóznunk. Nem tudom, hogy a rövidített idényben sikerülhet-e ez. Bár ha a tavalyi fejlesztéseinket nézem, az az év pozitív volt. Ha úgy folytatjuk, akkor idén is jönnek majd a jó eredmények” – idézte a monacóit a német Bild.
„De nagyon furcsa szezon lesz ez. Miután elkezdődik, szinte egyáltalán nem lesz idő az autó fejlesztésére. A versenypályán végzett munka kiemelten fontossá válik, sokkal fontosabbá, mint az előző években. Az első futamtól kezdve nagyon összeszedettnek, nagyon tudatosnak kell lennünk. Nekünk, versenyzőknek a lehető legpontosabb visszajelzéseket kell majd adnunk az autóról, mi ezzel segíthetjük, hogy a jó irányba menjen a csapat” – folytatta.