A koronavírus-járvány miatt a 2020-as Forma-1-es idény kezdete összeomlott, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a helyszínen, órákkal a kezdés előtt törölték, a Bahreini, a Vietnámi és a Kínai Nagydíjat pedig elhalasztották (utóbbit már hetekkel ezelőtt).

Az F1 legutóbbi hivatalos közlése május végi indulást valószínűsített, ami azt jelenti, hogy a május eleji Holland és Spanyol Nagydíj megrendezésével sem számolnak, igaz, bejelentés még nem történt ezeket illetően.

Több sajtótermék is úgy értesült, hogy az F1 vezetése csütörtökön, videokonferencián tárgyalja meg a csapatokkal a szezon átütemezését.

„Azt ajánlják majd, hogy próbálják meg Monte Carlóban indítani az idényt, vagy legkésőbb Bakuval” – írja az olasz Gazzetta dello Sport. „A Brazil Nagydíjig gyakorlatilag alig változna a menetrend. A csapatokkal megtárgyalják majd a nyári szünet lerövidítését vagy teljes törlését, hogy Spa elé, augusztus 23-ára beilleszthessék a legnépszerűbbnek tűnő futamot, a Holland Nagydíjat, ugyanakkor tartanak tőle, hogy Zandvoort és Spa egymás utáni szerepeltetése mindkét helyszínen árthat a jegyeladásoknak.”

„Alternatív lehetőség, hogy a Holland Nagydíjat augusztus 16-án rendezzék, de úgy csak két hét telne el a Magyar Nagydíjtól. Brazília után aztán nagyon sűrű lenne a naptár: jönne Kína november 22. vagy 29.), Bahrein (november 29. vagy december 6.) és Abu-Dzabi (december 13.). Az eredetileg idén bemutatkozó Vietnám debütálását a jövő évre halasztanák” – osztotta meg értesüléseit az olasz lap.

F1: Holnap dőlhet el az idény további sorsa 1

A szezon végére szúrnák be Kínát és Bahreint

A német Auto Motor und Sport másképp tudja:

„A hét végére Carey (Chase, F1-vezérigazgató), Brawn (Ross, az F1 sportszakmai főnöke) és a csapatok szeretnék kidolgozni az idény további részét illető haditervet. De a helyzet kiszámíthatatlansága miatt ez is csak naptártervezet lenne.”

„Az európai koronavírus-helyzet drámaiságát figyelembe véve nem sok remény van arra, hogy a holland, a spanyol és a monacói futam a tervek szerint megvalósuljon. A Forma-1-ben fejben már a június 7-i, azerbajdzsáni szezonkezdetre készülnek. Azt követően – legalábbis a mostani elképzelések szerint – egy nagyon húzós, dupla és tripla hétvégéket is tartalmazó program jönne. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnék, 182 napon belül 18 futamot rendezhetnek.”

A versenynaptár sűrítésének mindenképp feltétele, hogy az augusztusi nyári szünetre is beszúrjanak egy, két vagy akár három versenyhétvégét, a terv az, hogy a kötelező leállást így mostanra, március-áprilisra hozzák előre. Úgy tudni, a csapatok ezt nagyon ellenzik, így minden borulhat, ha ebben a kérdésben nem lesz teljes egyetértés.

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 F1 versenynaptár Forma-1 koronavírus Sport