Csütörtökön derült ki, hogy a McLaren egyik csapattagja megfertőződött a koronavírussal, a pozitív diagnózis után a wokingi alakulat bejelentette, hogy visszalép az Ausztrál Nagydíjon való részvételtől, ami végül a Forma-1-es szezonnyitó lefújásához vezetett.

Péntekre összesen 15 McLaren-dolgozót kellett elkülöníteni.

„A megerősített fertőzöttön túl a helyi egészségügyi hatóságok útmutatásainak megfelelően mára 14 csapattag került karanténba a csapat szállodájában. Ezek a személyek kerültek közvetlen kapcsolatba az igazoltan fertőzött személlyel” – közölte a csapat.

„Az elkülönítettekkel a helyszínen marad a csapat néhány vezetője is a karantén idejére. Bármelyik további, tüneteket mutató csapattagot azonnal tesztelni fogjuk és önkéntes karanténba vonul.”

„A többiek visszatérnek a paddockba, hogy összepakoljanak és visszatérhessünk az Egyesült Királyságba. Elővigyázatosságból a megérkezést követően a versenycsapat egyetlen tagja sem léphet be a McLaren Technology Centre-be 14 napig” – folytatták.

A McLaren intézkedései gyakorlatilag kizárják, hogy a csapat részt vehessen a jövő hétvégi Bahreini Nagydíjon, persze mostanra amúgy is teljesen valószínűtlen, hogy megtartják a második fordulót.

Forrás: Fotó: Getty Images