A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) múlt pénteken kora este egy rövid közleményben adta hírül, hogy lezárták a Ferrari 2019-es, szabálytalannak vélt erőforrását illető vizsgálatukat, az eredmény egy, a szervezet és a maranellói gárda közötti bizalmas megegyezés lett.

A titkos alku természetesen felháborította a riválisokat, szerdára a hét nem Ferrari-kötődésű csapat (az Alpha Tauri, a McLaren, a Mercedes, a Racing Point, a Red Bull Racing, a Renault és a Williams) közös nyílt levélben követelte a részletek nyilvánosságra hozatalát.

Az FIA csütörtökön újabb közleménnyel reagált, amelyben hangsúlyozták, hogy bár gyanúsnak találták a Ferrari erőforrását, teljes bizonyossággal nem tudták megállapítani a szabálytalankodást, ezért a hosszas, költséges és bizonytalan kimenetelő jogi eljárás helyett – a szervezet szabályaival összhangban – döntöttek a bizalmas tartalmú megegyezés mellett.

Az FIA második közleménye érthető módon nem elégítette ki a csapatokat, a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko keményen neki is ment a szervezetnek.

F1: Politikai öngyilkosság a Ferrari-ügy 1

„Az ügy mostanra FIFA-s szinte ért” – utalt a nemzetközi labdarúgó-szövetséget érintő, néhány évvel ezelőtti súlyos korrupciós botrányokra a Münchener Merkurnak nyilatkozva. „Az FIA és a FIFA között egy betű a különbség.”

„Bármelyik más szövetségnél politikai öngyilkossággal érne fel ez Jean Todt számára” – célzott a schumacheri aranykorban a Ferrari csapatfőnökeként, az elmúlt évtizedben az FIA elnökeként dolgozó franciára. „Az FIA hiteltelenné tette a sportágat, amelybe mi évente három számjegyű eurómilliókat fektetünk.”

Az FIA közleménye egy másik problémára is rámutatott: a szervezet gyakorlatilag elismerte, hogy nem képes ellenőrizni a saját szabályainak érvényesülését.

„A történtek rámutattak az FIA törékenységére. Nincsenek meg az eszközeik arra, hogy a mélyére ássanak azoknak az összetett műszaki kérdéseknek, amelyekkel minden csapatnál több tucat mérnök dolgozik” – fogalmazta meg többek között az olasz La Repubblica.

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari FIA Forma-1 Helmut Marko Red Bull Sport