A Ferrari katasztrofálisan szerepelt a múlt vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjon, a futam vége felé a 4-5. helyen küzdő, egymást oda-vissza előző versenyzőik összeértek, mindketten kiestek.

Az olasz csapat természetesen újra kapott hideget-meleget a(z olasz) médiától, amit nagyon nem vett jó néven a főnök, Mattia Binotto, szerinte képmutató dolog, hogy míg korábban a csapatutasításokért kritizálták őket, most épp az ellenkezője miatt kárhoztatják a Scuderiát.

“Amikor idén igyekeztünk kezelni a pilótákat, akkor kritikákat kaptunk, aztán amikor szabadon versenyezhetnek, akkor azért kritizálnak minket” – panaszolta.

“Úgy gondolom, mindig megvan az oka a döntéseinknek, és helyes is volt hagyni őket szabadon versenyezni, hiszen már bebiztosítottuk a második helyet a konstruktőri bajnokságban.”

“Persze ha ütközés van, ott valami nem volt rendben, ez nem kérdés. De ha szabad a verseny, akkor szabad a verseny, az már vezetési kérdés, hogy ki mennyit kockáztat. Ebben az esetben egyértelműen kár volt ekkora kockázatot vállalni” – magyarázta Binotto.

A kettős kiesés a 66. körben történt, miután a sokkal jobb állapotú gumikon Charles Leclerc az első kanyarban elment Sebastian Vettel mellett, majd a német a következő egyenesen DRS-sel visszatámadott, az előzés közben balra húzódott, a monacói pedig a pálya középvonalától már nem adott több helyet. Leclerc jobb elsője és Vettel bal hátsója épp csak érintette egymást, de mindketten defektet kaptak.

A versenybírók – ahogy csapattársak közötti, mindkét versenyzőt hasonlóan sújtó incidenseknél az íratlan szabály szerint szokás – egyszerű versenybalesetnek ítélték a történteket, egyik pilóta sem kapott büntetést.

Forrás: Fotó: Getty Images