Az F1-ben 2007-ben bemutatkozott Sebastian Vettel összesen hat pilóta mellett versenyzett eddig a Toro Rosso, a Red Bull és a Ferrari színeiben.

Idei csapattársa, az F1-ben második, a Ferrarinál első évét töltő monacói ifjonc, Charles Leclerc a hibáival együtt is nagyon erősen szerepelt 2019-ben, két futamgyőzelmével, időmérős fölényével (hat pole!) sokak szemében máris átvette a Scuderia első számú pilótájának státuszát.

Vajon ő Vettel eddigi legerősebb partnere?

“Fiatal és nagyon gyors, ezt szerintem senki sem kétli” – mondta a Speed Week kérdésére a négyszeres világbajnok.

“De összehasonlítani nem igazán lehet őket, ahhoz Markot (Webber, Red Bull, 2009-13), Kimit (Räikkönen, Ferrari, 2015-18), Danielt (Ricciardo, Red Bull, 2014) és Vitantoniót (Liuzzi, Toro Rosso, 2007) ugyanakkor, ugyanolyan autóba kellene ültetni. Nem fair az ilyen összevetés” – sorolta volt csapattársait, megfeledkezve 2008-as Toro Rossó-s partneréről, Sebastien Bourdais-ről.

“A nyers tempót tekintve Leclerc nagyon gyors, de nagyon a pályája elején jár még. Ez csak a második idénye, szóval teljesen más, mint Kimi vagy Mark esetében, akik nagyon sok időt töltöttek az F1-ben, sokkal tapasztaltabbak voltak.”

“De jó, hogy igazi viszonyítási pontot ad, főleg olyankor jött jól, amikor egy kicsit bajban voltam azzal, hogy a maximumot hozzam ki az autóból és magamból. A csapat számára pedig jó, hogy a két versenyző egy szinten tud küzdeni a pályán” – fejezte be Leclerc értékelését.