Már éppen lenyugodtak a kedélyek a Ferrari Orosz Nagydíjon kiadott és be nem tartott csapatutasításai miatt, de Szuzukában újra felmelegítették a témát az újságírók. Vettelből már kihúzták, hogy részéről hiba volt nem engedelmeskedni a Ferrari utasításának, ezután megszólalt Lewis Hamilton is.

A címvédő szerint a Szocsiban történtek után világos, hogy a Ferrarinál már nem Vettel az első számú versenyző. “Érdekes a dinamika náluk, mert Seb nyilvánvalóan első számú volt, és most már egyértelműen nem az” – vélekedett Hamilton.

“Kívülről, az energiákból az látszik, hogy Charles-t próbálják azzá tenni.”

“Hogy ez jó-e a csapat számára? Nem hinném. De náluk mindig is ez volt a filozófia.”

“Mi nem panaszkodunk, mert nálunk jó a filozófia. Amit megbeszéltünk, az nagyon jól működik nálunk, és nem is tervezünk változtatni rajta.”

Hamilton szerint magától értetődő, hogy a Ferrari az Orosz Nagydíj rajtjánál úgy taktikázott, ahogy, korábban a Mercedesen belül is az volt a megbeszélt taktika, hogy a csapattársnak kell szélárnyékot adni.

“Szóval ezt a részét teljesen megértem. De olyan nincs, hogy valaki nem is védekezik. Egy helyet nem adsz fel csak úgy, és aztán várod, hogy visszakapd.”

Szuzukában egyébként Vetteltől is megkérdezték, hogy úgy érzi-e, második számú pilóta lett a Ferrarinál. “Egyértelműen nem” – felelte a német.