Sebastian Vettel és Charles Leclerc között az Orosz Nagydíjon volt egy kis félreértés, be nem tartott csapatutasítás, de a két pilóta között emiatt nincs feszültség.

„Ugyanolyan a kapcsolatunk, mint korábban volt, ahogyan az egész év során, úgy most is rendben vagyunk” – nyilatkozta Vettel Szuzukában. „A futamok közben senki nem akar a másiknak egyetlen centimétert sem odaajándékozni, mert mindenki le akarja győzni az összes ellenfelét.”

„Ez azonban nem utal semmilyen különleges viszonyra kettőnk között, az összes eddigi csapattársammal pontosan ugyanez volt a helyzet” – jelentette ki Vettel, aki reagált arra is, hogy az Orosz Nagydíjon a rajt után nem tett eleget a Ferrari utasításának, nem engedte vissza maga elé a pole-pozícióból startoló, és őt elengedő Leclerc-t.

„Természetesen ez nem volt helyes tőlem, de azóta tisztáztuk a helyzetet” – mondta a német pilóta, aki Szocsiban műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a futamot.