A Forma-1-es Orosz Nagydíj szombatin napján a McLaren és a Mercedes bejelentette, hogy 2021-től a német márka motorjai hajtják majd a wokingi istálló versenygépeit.

Zak Brown, a McLaren első embere elmondta, hogy a váltást az idén kinevezett Andreas Seidl szorgalmazta. Ami azt illeti, nem volt sok választási opciójuk: a Honda termékeire az elmúlt évek viharos kapcsolata után érthető módon nem válthattak, a Renault-n kívül pedig csak a Mercedes és a Ferrari erőforrása maradt.

Az amerikai szakember szerint nem is gondolkodtak azon, hogy az olaszokkal legyenek partnerek. “A Forma-1-ben hosszabb távon gondolkodunk, nem csak néhány futam erejéig.”

“A Ferrari motorja nagyon jónak tűnik, de ha a Mercedes-Benz elkötelezettségét nézzük és mindazt, ahol tartanak – akár versenycsapatként is -, az remek mérce a számunkra” – mondta Brown.

“Rengeteg munkatársunk dolgozott a Mercedesszel, amikor utoljára partnerek voltunk, ismerünk sok embert Brixworthból [itt fejlesztik a Mercedes erőforrásait – a szerk.]. A Mercedes sport iránti elkötelezettségét látva hosszú távon kényelmesen érezhetjük magunkat” – tette hozzá.

Emellett volt még egy fontos dolog, ami miatt összeférhetetlen lett volna a partnerség: ez maga a McLaren, mint márka. “Ennek nem lenne sok értelme” – utalt a wokingiak első embere arra, hogy a két sportautógyártó egy név alatt nem igazán férne meg jól.

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!