Szinte Charles Leclerc ölébe hullott a Forma-1-es Olasz Nagydíj pole-pozíciója, miután az időmérő harmadik szakaszában az utolsó próbálkozásra a fél mezőny nem ért oda. Az egymás feltartásával és a legjobb pozíciók keresésével elfoglalt pilóták ugyanis elszámolták magukat, és a kockás zászló éppen előttük lendült meg.

A negyedik helyezett Sebastian Vettel másfél tizeddel maradt le az első rajtkockáról, és nagyon mérges a kialakult helyzet miatt. “Próbáltam elmenni a többiek mellett, de egy Renault és egy McLaren blokkolta az utat” – mondta a negyedikként végző német. A Renault-t Nico Hülkenberg vezette, akit hivatalosan is vizsgálnak a versenybírák az események miatt, míg a McLarent Carlos Sainz vezette. Csak a spanyol és Leclerc tudott nekifutni egy második mért körnek.

“Az első nekifutásnál én voltam az egyik első ember a sorban, ezért a másodiknál nem így kellett volna lennie. Az edzésnek vége lett, és nem tudtam új kört kezdeni. Nem örülök ennek, nem így terveztük” – árulta el Vettel.

“Az autó jó volt, de nem volt szélárnyékunk, ez jelentette ma a különbséget a pole és a nem-pole között” – mondta csalódottan a német.

Kövesd új Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!