Finoman szólva furcsa véget ért a Forma-1-es Olasz Nagydíj kvalifikációja: a Kimi Räikkönen kicsúszása által előidézett piros zászlós szakaszt követően, az utolsó két percben gördültek pályára a Q3 résztvevői, ám a helyezkedés már a bokszutca kijáratánál kezdetét vette. A sor elejére beálló merciesek ugyanis félrehúzódtak, majd a vonat sűrűjébe tértek vissza – a láncreakciót Nico Hülkenberg folytatta, akit vizsgálnak is azért, hogy indokolatlanul kerülte meg a sikánt a célegyenes végén, hogy azzal a sor elejére kerüljön. Ezt követően szinte egy lassulási versenynek lehettünk szemtanúi, majd senki sem akart előre kerülni, hogy aztán saját magát hátrányos helyzetbe hozva szélárnyékot adjon a többieknek.

Ugyan a Mercedes- és a Red Bull-főnök, sőt, még a ferraris Sebastian Vettel is a Renault pilótáját találta vétkesnek, Lewis Hamilton egészen másképpen látta a dolgokat. A torlódás mögött a Ferrari munkáját sejti. „Kifuttattak minket az időből. Elég érdekes taktika: az első menetben megszerezték a pole-t, majd úgy intézték, hogy lecsússzunk a végén egy újabb gyorskörről” – mondta az időmérő után a brit pilóta, aki nem titkoltan Leclerc-re gyanakszik. „A kivezető körön veszélyes manőver volt ez mindannyiunkra nézve. Mindenki csak lassított és lassítottam, azt sem tudtam, ki van mellettem. Határozottan nagy volt a rizikó, ugyanakkor bizonyos értelemben élvezetes is volt.”

„Természetesen az egyenesekben lassabbak vagyunk a Ferrariknál, úgyhogy szükségünk van a szélárnyékra, akárcsak másoknak. Sokkal nagyobb a légellenállás ezzel az új szárnyakkal idén, így mindenki erre fókuszált” – tette hozzá Hamilton, aki már azért is hálás, hogy egyáltalán az első sorban zárhatott.

A pole-pozíciót megszerző Charles Leclerc reagált is Hamilton „vádjaira”. „Határozottan mondhatom, hogy nem volt semmi szándékosság a részünkről. Ott volt Seb is, aki szintén esélyes volt a pole-ra, és egyik autónkat sem akartuk feláldozni a másikért” – magyarázta a monacói. „Trükkös szituáció volt, és határozottan azt gondolom, hogy nem lett volna szabad megtörténnie annak, amit a 2-es kanyar után láttunk: két autó 20 kilométer/órával haladt egymás mellett, és esélyünk sem volt őket megelőzni.”

„A hátul haladó versenyzők nagyja szerintem előzni akart volna, de így totális káosz alakult ki, ami miatt több autó sem ért fel egy újabb körre. A mi tervünk az volt, hogy az első csörtében Seb ad nekem szélárnyékot, míg a másodikban én adok neki.”

Forrás: Fotó: Europress, GPfans.com, Racefans.net