Az ötödik helyről rajtolva jobb futamra számított Max Verstappen, mint amit a Forma-1-es Belga Nagydíj tartogatott neki. A rengeteg holland szurkoló nem élvezhette sokáig a 33-as Red Bull látványát a pályán, miután egy rossz rajtot követően összeért Kimi Räikkönen Alfa Romeójával, és a sérült autóval a gumifalba csúszott.

“Rosszul rajtoltam” – mondta kiesését követően a holland. “Nem tudom miért, de ennek majd utánajárunk. A reakcióidőm nem volt túl jó, és a kerekek is kipörögtek kicsit. Mikor az első kanyarba értem, kicsit később fékeztem, mint az előttem haladók.”

Ekkor értek össze Räikkönennel is, ami miatt eltört az RB15-ös kormányösszekötője. “Szerintem Kimi nem számított rám, és a megszokott íven fordult be” – vélekedett Verstappen. Az események következtében a holland majdnem nagyobb balesetet okozott, de végül csak ő törte össze komolyabban az autóját.

Verstappen a tavalyi Magyar Nagydíj óta először zár versenyt a legjobb ötön kívül, így jó széria szakadt meg a kieséssel. “Nem számít mi történt, ez van” – mondta a már a monzai hétvégére koncentráló versenyző. “Nem lesz könnyű verseny, de igyekszünk kihozni belőle a legtöbbet.”

Forrás: Fotó: Getty Images, verstappen.nl