A Forma-1-es Belga Nagydíj mindkét szabadedzésére jutott rakoncátlankodó Mercedes. Míg az első edzésen Lewis Hamiltonnak adódtak gondjai a gázpedállal, a második gyakorláson a németek motorjával szerelt Racing Point adta meg magát Sergio Perez alatt. A mexikói autója a 90 perces körözés utolsó szakaszában kapott lángra, a piros zászlóval megszakított edzést ezután már újra sem indították.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés, Aug 30., 2019, időpont: 7:57 (PDT időzóna szerint)

A mezőny minden Mercedes-erőforrással szerelt autója az új, idei harmadik motorváltozattal gurult pályára Spában, ám a tűzeset után Pereznek vissza kellett váltania az előző verzióra. A mexikói nem szolgált sem jó, sem rossz hírekkel a motorral kapcsolatban. Ha kiderül, hogy a komponensek károsodtak, egy újabb csere már rajtbüntetést érhet.

“Az autó jól megy, reméljük, hogy minimalizálni tudjuk a károkat” – mondta. “Új első és hátsó szárnyakat hoztunk ide, és még néhány elemet, melyek az autó egyensúlyát javítják.”

A Racing Point, és elődje, a Force India egyébként évek óta feltűnően jól megy Belgiumban. Tavaly Esteban Ocon a harmadik lett az időmérő edzésen, és rendszeresen a középmezőny élén zárnak az Ardennekben.

Kövesd új Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!