A Brit Nagydíj időmérője után már Nico Rosberg is utalt arra, hogy Sebastian Vettel gyengélkedésében vastagon benne van a nem elég jó munkát végző Ferrari, mert nem ad olyan autót a négyszeres bajnoknak, amivel eredményes lehetne.

Nemrég a Ferrari egyik veteránja, az arany években a Scuderia tesztcsapatát irányító Luigi Mazzola jelentette ki, hogy az idei Ferrarit nem Vettel vezetési stílusára szabták, és valószínűleg nem is úgy fejlesztik – ami azért a háttérben bizonytalanságot kelthet azzal kapcsolatban, hogy akkor ki is a kedvezményezett a csapaton belül.

A Brit Nagydíj utáni elemzésében az elismert szakíró, a F1-ben korábban technikai igazgatóként dolgozó Gary Anderson is arra célozgatott, hogy a Ferrari talán szándékosan nem akar segíteni Vettelnek.

“Vettel gondja az autó alulkormányozottsági hajlama” – írta Anderson. “Vannak versenyzők, akik ezt még szeretik is, és jól elboldogulnak az ilyen autókkal. De nem gondolnám, hogy Vettel közéjük tartozik.”

Anderson szerint a Ferrari tudatos döntése lehet, hogy nem Vettel igényeinek megfelelően fejlesztik az autót, de a németnek is megvan ebben a saját szerepe. “Úgy tűnik, Vettel nem akarja belátni, hogy neki is alkalmazkodnia kell az új autókhoz.”

“Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Ferrarinak is komoly szerepe van a jelenlegi helyzetben. A csapatnak segítenie kellene Vettelt, és úgy javítania az autón, hogy csökkentse az alulkormányozottsági hajlamot.”

De van ezzel egy komoly gond, méghozzá Leclerc, akit viszont biztosan a jövő emberének szánnak a csapatnál. “Az egyetlen probléma, hogy Leclerc meg éppen profitálhat abból, ha az ő ízlésének megfelelően az alulkormányozottságból hoznak ki valamit” – célzott arra Anderson, hogy a Ferrarinál valószínűleg nem tudják, melyik kezükbe harapjanak.

“Az a benyomásom, hogy Vettel és a csapat szempontjából is minden probléma gyökere az első szárny jellegéből fakad. A Ferrari más utat választott, mint a Mercedes, de a rivális végzett jobb munkát. Ezt az alapvető problémát ráadásul nem lehet gyorsan kijavítani.”

Forrás: Autosport.com