Nem alakult jól a kanadai versenyhétvége a haasos Kevin Magnussennek, a dán az időmérő második szakaszában elkapta a bajnokok falát, majd a bokszutca betonfalának csapódott, ripityára törte az autót.
A dán az újjáépített autóval a bokszutcából indult, de a legkevésbé sem érezte versenyképesnek a járgányt, aminek hangot is adott a csapatrádión:
“Ez a legrosszabb élményt, amit versenyautóban valaha is éreztem. Bármikor” – mondta az elkeseredett pilóta.
A rádión mérnöke emlékeztette, hogy a szerelők egész éjszaka dolgoztak az autó újjáépítésén, senki sem örül a tempónak, majd a csapatfőnök, Günther Steiner vette át a szót: “Számunkra sem jó élmény ez. Elég volt. Ami elég, az elég!”
Steiner elmondta, hogy a futamot követően Magnussen bocsánatot kért a kifakadásért:
“Kevin autójának újjáépítésekor kicsit más beállításokkal próbálkoztunk, mert lehetőségünk adódott erre a bokszutcai rajt miatt. Láthatóan nem jött be a dolog. Most már tudjuk, jó lecke volt. Tudatos döntés volt, de természetesen nem rossz irányba akartuk vinni az autót, javítani akartunk rajta, de nem sikerült.”
“A futam után Kevin mindenkitől bocsánatot kért a rádión. Helyesen tette. Mindenki frusztrált volt, a srácok hajnali háromig dolgoztak. Az ilyen beszólás senkire sem hat motiválóan, nincs értelme azt boncolgatni, milyen rossz az autó.”
“Nem akartam, hogy a srácok még jobban elkenődjenek. Kevin sem kritizálni akart, csak tudatni akarta, milyen rossz a helyzet, senkit sem hibáztatott. Mi, a rádió túlsó végén ezt nem érezzük. Én még talán megértettem őt, de a srácok nem tudhatták, mert ők nem látják a teljes képet. De mindenkitől bocsánatot is kért, a felnőttek így csinálják.”