Szerdán Bécsben, a Döbling kerületben található Neustift temetőben helyezik végső nyugalomra a múlt hétfőn 70 éves korában elhunyt háromszoros Forma-1-es világbajnokot, Niki Laudát. Az osztrák versenyzőlegenda állami temetést kap.

Az egykori Ferrari-, Brabham- és McLaren-pilótát babérkoszorúval díszített koporsóban ravatalozzák majd fel a Bécs belvárosában található Szent István székesegyházban (Stephansdom), ahol reggel 8 órától búcsúzhatnak tőle rajongói, csodálói. Az expilóta- és üzletember koporsójára özvegye, Brigit helyezi majd fel egy bukósisakját, magát Laudát – kívánságának megfelelően – Ferrari-versenyoverallba öltöztetik utolsó útjára.

A gyászmise 13 órakor kezdődik. A misét Toni Faber prépost celebrálja, rajta kívül beszédet mond majd Ausztria köztársasági elnöke, Alexander Van der Bellen is. Lauda gyermekei közös imát mondanak majd.

F1: Ecclestone nem lesz ott Lauda temetésén 1


A székesegyházban az első 350 ülőhelyet a meghívottak számára foglalták le, akik között az osztrák elit tagjai mellett természetesen a motorsport világának számos tagja is ott lesz, köztük a Mercedes versenyzői, csapattagjai és főnöke, Toto Wolff is – ő szintén beszédet mond majd – hiányozni fog viszont Lauda egykori brabhames főnöke, barátja, a Forma-1 volt uraként ismert Bernie Ecclestone.

“Nem akarom Nikit halottan látni, számomra ő továbbra is él” – mondta a német Bildnek a 88 éves üzletember, aki elvből nem jár temetésekre, és most sem tesz kivételt.

14 órakor Lauda koporsóját autóversenyzők viszik majd ki a templomból, mielőtt a döblingi temetőbe szállítják, ahol már csak a szűk családi-baráti kör lesz ott.

A család kérésére a gyászmisét és a temetést sem közvetíti televízió, fotó, videofelvétel sem készülhet.

Forrás: Fotó: Getty Images