A hétvégén következik az Azerbajdzsáni Nagydíj, a bakui pályán negyedszer rendeznek utcai futamot. A verseny az előző három évben mindig számos meglepetést, fordulatot hozott, olyanok is dobogóra állhattak, akiknek máshol nem lett volna rá esélyük, 2017-ben például a Williams újonca, Lance Stroll örülhetett egy 3. helynek.

A csapat idei pilótája, Robert Kubica ugyanakkor úgy véli, a 2019-es autó miatt még káoszfutamból sem profitálhatnának vasárnap.

“Nos, láthattuk már, hogy Bakuban bármi megtörténhet. De szerintem még tavaly is sokkal közelebb voltunk a többiekhez, mint idén, legalábbis az idei első három futam alapján. Szóval egyrészt valóban bármi előfordulhat itt, másrészt viszont az első három hétvégén látottak alapján azt mondanám, hogy nagyon nehéz, már-már lehetetlen lesz pontot szerezni. Szerintem túlságosan le vagyunk maradva a mezőnyhöz képest, hogy ilyesmire gondolhassunk” – magyarázta az újságíróknak a lengyel.

Kubica a 2010-es Szingapúri Nagydíj óta nem vezetett utcai pályán, a mezőnyből ő az egyetlen, akinek semmilyen tapasztalata nincs Bakuról – az újoncok mind ismerik a Forma-2-ből –, ráadásul elmondása szerint a Williams szimulátorán nem reprezentatív a pálya, tehát nem lesz könnyű dolga.

“Az elején biztosan sokkal óvatosabb leszek, de ez így normális, főképp, amikor első ízben vezet az ember egy utcai pályán. De nagyon várom, mert majdnem kilenc éve annak, hogy utcai pályán vezethettem. Mindig is különleges érzés volt a falak között menni.”

“Első pillantásra elég egyszerűnek tűnik a bakui utcai pálya, de három-négy helyen nagyon is bonyolult, szóval ismerkedni kell majd vele, de szerintem nem kell ezen sokat rágódni, csak megyek és felfedezem.”

Forrás: Fotó: Europress