A “mexikói csodagyerek”, Sergio Perez a Ferrari neveltjeként a Saubernél mutatkozott be a Forma-1-ben 2011-ben, első két évében pedig remekül is szerepelt, 2012-ben három alkalommal dobogóra állt a svájci csapattal.

Perez 2013-ban a McLarennél folytatta, Lewis Hamilton megüresedett helyét kapta meg Jenson Button mellett, ám a wokingi alakulatnál nem jöttek úgy az eredmények, hiába szerzett pontot 11 futamon, az év végén elküldték a saját nevelt Kevin Magnussen kedvéért – aki szintén csak egy évet kapott –, végül a Force Indiánál, azaz a mai Racing Pointnál talált menedéket.

Az immár 29 éves mexikói a Forma-1 podcastjében beszélve elismerte, hogy rosszat tett a karrierjének a mclarenes kaland, a ferraris lehetőséget dobta el érte:

“Nem jött be dolog, ugyanis a McLaren elég rossz állapotban volt. A világbajnok Jenson Button mellé, az ő csapatába érkeztem meg. Nem működött, mert az autó nem teljesített jól. Csak a hatodik leggyorsabb volt a McLaren, szóval a dobogóra sem álltunk egész évben. Kevés volt még a tapasztalatom, nem is tudtam mindent kihozni az autóból.”

“A McLaren akkori formáját tekintve nagyon rosszkor jött számomra a dolog. Ha visszatekintünk 2012-re, a Ferrari neveltje voltam, 2014-re szerződést kaptam volna. Egy évet kellett volna még a Saubernél maradnom és utána beülhettem volna a Ferrariba. Voltam Maranellóban, beszéltünk Domenicalival (Stefano, akkori csapatfőnök), azt mondta, kössünk előszerződést 2014-re.”

 

“De ugyanakkor a Mercedes is érdeklődött irántam, a Ferrari és a McLaren is, nagyon jó pozícióban voltam és úgy voltam vele, hogy versenyképes autóba kell ülnöm, ugyanis képes vagyok bajnoki címet nyerni. Szóval jött a mclarenes lehetőség, a csapat előtte öt éven keresztül futamokat nyert, a bajnoki címekért küzdött, erre nem mondhattam nemet, magától értetődő volt, hogy leszerződök.”

“Búcsút kellett intenem a Ferrari akadémiájának, mentem a McLarenhez. Azt hiszem a hiba az volt, hogy csak egyéves szerződést kötöttünk – a menedzsmentem nem végzett valami jó munkát a szerződéssel. Szomorú fejezet volt ez és komolyan ártott a Forma-1-es megítélésemnek.”

Perez azóta sem kapott lehetőséget nagycsapatnál, idén már hatodik évét tölti a Racing Pointra átkeresztelt silverstone-i alakulatnál, ahol legfeljebb alkalmi dobogós helyezésekért küzdhet.

Forrás: Fotó: Europress