A Red Bull 2017 őszén egészen 2020-ig leszerződtette Max Verstappent, ám már tavaly is felmerült, hogy a holland ifjonc szerződésében lehet eredményekre vonatkozó kitétel, így előbb is távozhat.

A Red Bull Racing idén új fejezetet nyitott a Honda-motorral, a cél, hogy Verstappent minden idők legfiatalabb világbajnokává tegyék, ám a 21 éves versenyző idei kilátásai nem a legjobbak az első két forduló alapján, így meg is indultak a találgatások arról, hogy a Mercedeshez mehet, miután Valtteri Bottas szerződése kifut idén.

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko nem tagadja, hogy ez lehetséges:

“Valóban van eredményekre vonatkozó záradék Max szerződésében. Toto Wolff pedig folyamatosan hívogatja őt és az apját, Jost is” – mondta Marko a német Auto Bildnek.

“De nem aggódom emiatt. Max jól érzi magát nálunk, és ha bajnoki autót adunk neki, nem kell tartanunk attól, hogy lelép” – tette hozzá.

Nem tudni, Verstappen szerződésében pontosan milyen feltételek is szerepelnek a 2020-as opció élesítésére, de az köztudott, hogy 2014-ben Sebastian Vettel azért távozhatott a Red Bulltól, mert az ő szerződése a top3-as év végi eredményt írt elő, a rosszul sikerült első turbós hibrid Renault-motorral pedig csak az 5. helyen zárt.