Első versenyhétvégéjét teljesíti új csapatával Daniel Ricciardo. A Renault-korszak eddig nem egy leányálom a mindig vigyorgó ausztrálnak, az edzéseken ülésproblémák hátráltatták a pilótát a szezonnyitó 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.

A 29 éves versenyző számára az év első időmérője csak egy tizenkettedik helyet tartogatta, emellett a csapattárs Nico Hülkenberg is megelőzte őt, igaz, csak néhány ezreddel. Ricciardo azonban még nem írta le esélyeit. „Bejuthattunk volna a legjobb tíz közé, csak fél tizedre voltam, és tudom, hogy ez most az autóban maradt” – mondta.

„A harmadik szektorban maradt az idő, közel egy tizedet buktam ott el. Eléggé frusztrált vagyok most, mivel ez rajtam ment el, az autó képes lenne rá” – tette hozzá a csalódott ausztrál, aki szerint ez a teljesítmény lehet a Renault jelenlegi maximuma is. „Nem hiszem, hogy a tizedik helynél előrébb juthattunk volna, de szép lett volna a Q3-ba jutni.”

„Ez van. Ha nem sikerül úgy az időmérő, ahogy eredetileg gondoltam, azt nem tudom könnyen megemészteni, de ez pozitív dologgá alakul a versenyhez közeledve, ami jót tesz nekem. Remélem, holnap is így történik” – tekintett előre bizakodva Ricciardo.

„A 12. hely nem a valós képet mutatja rólunk. Úgy hiszem, hogy ennél jobbak vagyunk. A tegnapi versenyszimulációk során rosszul nézett ki a helyzet, de a mai változtatások magabiztosságot adtak nekem. Nico tempója jó volt tegnap. Optimista vagyok, biztos, hogy pontokat szerzünk vasárnap” – zárta mondanivalóját a Renaul ausztrálja.

Forrás: Express.co.uk, Getty Images