Daniel Ricciardo öt szezon után búcsút int a Red Bull Racingnek, az ausztrál 2019-től a Renault-nál folytatja. Az elmúlt öt évben az ausztrál versenyzett Sebastian Vettel, Danyiil Kvjat és Max Verstappen csapattársaként is, visszatekintve a fiatal hollandot tartja a legkeményebb ellenfélnek.

“Azt hiszem, ő volt az első – na jó, Sebet is el kell ismernem, mert nagyon jó volt –, vagyis az egyik első olyan csapattársam, aki olyan erős, hogy egy rossz nap sem fér bele mellette. Mindig nagyon szoros volt, tudtam, hogy ha nem hozom a csúcsformámat, akkor csúnyán elvernek” – állította a brit Sky Sportsnak.

“A múltban volt olyan, hogy valamelyik csapattárs mellett lehetett egy kicsit alibizni, de Max mellett nem. Mindig a maximumot kell nyújtani, a versengésünk pedig mindkettőnkből a legjobbat hozta ki.”

Bár a verseny kiélezett volt kettejük között, jó néhány feszült pillanat akadt 2016 óta, csak két komoly incidensük volt: 2017-ben a Magyar Nagydíjon Verstappen kilökte Ricciardót, az idei Azerbajdzsáni Nagydíjon pedig együtt búcsúztak, amikor egy gyilkos kergetőzés végén a célegyenesben ütköztek. Ricciardo tulajdonképpen büszke, hogy ennyivel megúszták:

“A rivalizációnk ellenére nagyon jól megvoltunk. Én úgy gondolom, hogy ilyen szoros verseny mellett több ütközés lenne – három év alatt két eset véleményem szerint egyáltalán nem rossz!”