Ugyan hivatalos bejelentés továbbra sincs, egyértelmű, hogy Esteban Oconnak távoznia kell majd a Force Indiától az év végén, hiszen a csapat új tulajdonosa, Lawrence Stroll fia, az elmúlt két évben a Williamsnél vezető Lance Stroll kerül majd Sergio Perez mellé.

A Mercedes-nevelt Oconnak a nyár folyamán állítólag több F1-es lehetősége is volt (Renault, McLaren), ám a mercis kötődés miatt végül mindenki kihátrált, mostanra csak abban reménykedhet, hogy a Williamsnél elcsípi Stroll megüresedő helyét – igaz, erre sincs sok esély azt követően, hogy a grove-iak már felvették a német márka másik neveltjét, az újonc George Russellt 2019-re.

“Ezt illetően csak annyit tudok, hogy nem rajtam múlik a dolog. A Williams dönt, majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Még van két futam, jelenleg igyekszem azokra koncentrálni, aztán majd kiderül” – mondta Interlagosban.

A Mercedes-főnök Toto Wolff 2020-ra “jó” F1-es ülést ígért Oconnak – talán Bottasét –, a francia ifjonc pedig akkor sem akar elszakadni a Forma-1-től, ha a williamses lehetőség nem jön be. Voltak más ajánlatai 2019-re, de nem fogadta el őket:

“Részletekbe nem megyek, de több más helyen is versenyezhettem volna, de úgy döntöttünk, nem élek velük.”

“Ha jövőre nem versenyzek a Forma-1-ben, akkor is a Mercedes közelében akarok maradni, tanulni, amennyit csak tudok. Esetleg egy-két teszt, ha összejön. Csakis így maradhatok formában és így maradhatok az F1-hez közel. Nem hiszem, hogy más kategóriákban gyűjthetnék még tapasztalatot, túl vagyok már azon.”

“Az F1-es ülésre várva vezettem már a DTM-ben. Akkor sokat tanultam, de nem hiszem, hogy most is így lenne, miután már a Forma-1-ben is gyűjtöttem tapasztalatokat. Nem áll szándékomban máshol versenyezni.”

Forrás: Fotó: Europress