A Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport legutóbbi ülésén az F1 vezetése, az FIA és a csapatok képviselői az időmérő edzések átalakításáról is tárgyaltak, felmerült, hogy a 2006 óta használt háromszakaszos rendszert négyszakaszosra bővíthetnék, körönként öt helyett csak négy-négy kiesővel.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint rossz a megközelítés, és ha már változtatni akarnak, még korábbra nyúljanak vissza.

“Kíváncsi vagyok, miről beszélünk majd 10 év múlva, Q9-ről, Q10-ről? Valószínűleg nem, de szerintem amúgy is inkább csökkenteni kellene. Nem szeretnék túlságosan belemenni ebbe, de szerintem manapság az emberek túl sok szórakozást várnak el. Szerintem jobb lenne valami kevesebb irányába menni” – mondta Szuzukában csütörtökön.

“Az én kedvenc időmérős formátumom az volt, amikor annak idején volt egy óra, és az alatt bárki csinálhatott bármit. Nyilván egyeseknek sosem lesz olyan izgalmas az időmérő, mint a futam, mások számára pedig a kvalifikáció nyújt több izgalmat a versenynél, ez ízlés kérdése.”

“Szerintem a lényeg, hogy elcsípjük a tökéletes kört, és ebből a szempontból mindegy, hány szakaszból áll az időmérő. Most három szakasz van, de a nézők túlnyomó többsége úgyis az utolsóra kíváncsi igazán. Lehet Q4, Q5, Q6, Q7, ez nem fog változni.”