A hétszeres világbajnok Michael Schumacer fia, Mick idén már negyedik formaautós szezonját gyűri, és a korábbi színtelen-szagtalan szereplést követően az utóbbi két hónapban lendületbe is jött a 19 éves ifjonc, pillanatnyilag a Forma-3-as Európa-bajnokság egyik favoritjának számít.

Honfitársa, az egykori Toyota- és Virgin/Marussia-pilóta, Timo Glock a Rheinische Postnak nyilatkozott a kis Schumiról:

“Beszélgettem már vele néhányszor, és úgy gondolom, hogy a legjobb opció a GP3 vagy a Forma-2 lehetne számára. Így is, úgy is közelebb lenne a Forma-1-hez” – mondta, utalva a száguldó cirkusz két fő betétsorozatára.

“Ha az F1-ben újra lenne egy Schumacher, az jelentősen megdobná az érdeklődést Németországban. Pillanatnyilag nem rossz a nézettség, kb. 4 millió ember, de Michael Schumacher csúcsidőszakában ez közel volt a 10 millióhoz.”

“Persze a mostani visszaesés természetes, ugyanezt láttuk akkor is, amikor Boris Becker és Steffi Graf befejezte a teniszkarrierjét.”

A Forma-1 után a Német Túraautó-bajnokság (DTM) oszlopos tagjává lett Glock az F1-es pilótapiacra is kitért, szégyennek tartja, hogy a milliárdoscsemete Lance Stroll miatt a Mercedes tehetséges neveltje, Esteban Ocon az év végén kipottyanhat a szériából.

“Drámai fejlemények vannak, amelyek azt mutatják, hogy rossz irányba megy a sportág. A legjobb csapatoknál persze a legjobb pilóták vezetnek, de hátrébb azért bőven vannak kérdőjelek. Őszintén hiszem, hogy a versenyzői színvonal a DTM-ben magasabb (mint az F1-ben).”

Forrás: Fotó: Europress