A tavalyi Osztrák Nagydíj után idén is az élről indulhat Valtteri Bottas, aki pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte. Az időmérő részletes összefoglalója itt olvasható. Az interjúkat Mark Webber készítette.

Valtteri Bottas (1.)

„Az egész hétvégén fejlődtünk a beállítások terén, új alkatrészek vannak az autón. Dolgoznunk kellett az autó egyensúlyán, de megcsináltuk, a kocsi nagyon jó volt. Az utolsó körömön tudtam, hogy még egy tizedet tudok javulni az első körömhöz képest. Meg is találtam azt a tizedet, szükségem is volt rá!”

„Csak egy szép, tiszta rajtra van szükségem, semmi hihetetlen dolog, nem kell a hősködés az első kanyarban. Aztán csak menni előre. Garantálom, hogy éhesebb vagyok a győzelemre, mint bárki más a rajtrácson!”

Lewis Hamilton (2.)

„Nem volt olyan rossz, elégedett vagyok. Valtteri lenyűgöző kört futott az első menetben, én pedig hibáztam, és ott el is ment a köröm. Elégedett vagyok a második hellyel, nagyszerű eredmény ez a csapatnak, Valtteri pedig megérdemli a pole pozíciót.”

Sebastian Vettel (3.)

„Nem könnyű összerakni egy jó kört, az első próbálkozásnál hibáztam is. Tudtam, hogy egy őrületes körre lesz szükségem, hogy elfogadható helyről indulhassak a futamon. Azt hiszem, egy kicsi benne maradt a körömben, de vitathatatlan, hogy az is kevés lett volna Valtteri ellen, szóval gratulálok neki. Nagyon jó két kört ment. Remek esélyeink vannak a harmadik helyről holnap.”

Vettel Carlos Sainz feltartása miatt vizsgálat alatt áll, a meghallgatás 16.45-kor kezdődik. “Nem láttam, hogy hol van, és nem is szóltak a rádión. Nem állt szándékomban feltartani, bocsánatot kérek.”