Sebastian Vettel történelmi győzelmet aratott a 2018-as F1-es Kanadai Nagydíjon, ám nem mindenki örül ennek az eredménynek. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke különösen bosszús volt, mivel csapata dominanciáját várta a montreali pályán.

„Szar eredmény volt” – mondta csapata teljesítményére Wolff, aki nem látott semmi pozitív fejleményt a hétvége során. „Ki kellett mondanom. Erős pályánk ez, de egész hétvégén apró hibákat követtünk el, már a kezdetektől. Az egyetlen érzés, ami bennem van jelenleg, hogy fel kell ébrednünk.”

„Minden téren visszaestünk. Ezen a pályán a maximális pontot kellett volna begyűjtenünk, nem a kármentésről kellett volna szólnia” – mondta az osztrák, aki garantálja, hogy nem marad következmények nélkül a szégyenteljes eredmény. „Ez szükséges, átfogó vizsgálatot hajtunk végre.”

Wolff: Ez szar volt! 1

Az ezüstnyilak hétvégéje korántsem indult tökéletesen, köszönhetően az új fejlesztésű motornál fellépett hibáknak, amit így be sem tudtak vetni a motorerőt igénylő montreali pályán. Lewis Hamiltonnak is vissza kellett némileg vennie a tempóból, miután hűtési gondok léptek fel erőforrásánál. “Rendkívül hálás vagyok, hogy célba értem. Nagyon boldog vagyok, mert hirtelen egyszer csak erőt vesztettem. A motorom túlhevült, és nem tudtam visszahűteni. Azt gondoltam, bármelyik körben tönkremehet, arra vártam, hogy mikor száll el a hajtás. Amikor visszajött, el sem hittem. Sok pontot veszthettem volna ma.”

A négyszeres világbajnok nem is elégedett, hogy úgy kell kezelni a motorokat, mint a hímes tojásokat. “Remélem, nem ez lesz a következő két évben, mert ez őrület. Jobb móka a több motor. Az az igazság, hogy a vb-cím sorsa a megbízhatóságon múlik. Nem hiszem, hogy bárki is ezt szeretné látni. Valódi teljesítményt akarunk, a sportág rossz irányba halad.”

Wolff: Ez szar volt! 2

Niki Lauda szerint a Mercedesnek el kell ismernie, hogy a Ferrari jobb munkát végzett. „Először is, nem tudtuk az új motorokat használni, de azt kell mondjam, hogy a Ferrari csomagja hihetetlen. Az autó fantasztikus, és a motorjuk, amellett, hogy jól is fogyaszt, pokolian ment az egész versenyen. Ezek után keményen kell dolgoznunk. A Red Bull meglepett minket, de végül mögöttünk végeztek” – mondta az osztrákok háromszoros világbajnoka.