A Red Bull Racing pillanatnyilag mérlegeli, hogy melyik motorszállítóval folytassa 2019-től, maradjanak-e a sokat szidott Renault-val, vagy vállalják a kockázatot az egyelőre épp csak javulni látszó Hondával. A Renault a hónap végére várná a döntést, ám a Red Bull korábbi nyilatkozatai alapján hiába, majd akkor jelentik be, mit akarnak, amikor az nekik alkalmas.

A jelek egyre inkább arra utalnak, hogy válás lesz a kapcsolat vége, a francia gyártó F1-es főnöke, Cyril Abiteboul most egészen keményen szólt oda a csapatnak:

“Nem újdonság, hogy a Red Bull motorszállítóját kritizálja. 12 éve vagyunk együtt, nyolc bajnoki címet nyertünk közösen, mégis kritizálnak minket. Megszoktuk már a dolgot. Sosem fogják megtanulni és megérteni a motorpartner iránti lojalitás és elkötelezettség értékét” – mondta a Renault-fejes.

Abiteboul elárulta, hogy a Renault 2015-ös visszatérése előtt egyenesen a Red Bullt szerették volna gyári csapatukká tenni, de ők nem kértek belőle: “Csakis azért vettünk saját csapatot, mert az integráció nekik nem volt vonzó.”

A Renault-főnök visszautasította, hogy a motorjuk miatt nem elég versenyképes a csapat: “Most is képesek futamokat nyerni (a Renault-motorral), Sanghajban már sikerült, és Bakuban is meglett volna, ha a pilótáik nem ütköznek egymással.”

Forrás: Fotó: Europress