Max Verstappen negyedik helyre kvalifikált az év utolsó előtti időmérőjén, Kimi Räikkönen mellől indulhat a holland. „Az egyensúly nem volt jó, sebességet veszítettünk a nagy tempós szakaszokon. Kihoztuk a legtöbbet belőle, de amikor az utolsó négy versenyből kettőt megnyer az ember, reméli, hogy elölről indulhat.”

Verstappen reálisan látja esélyeit a vasárnapi futammal kapcsolatban. „Nincs meg a tempónk a támadáshoz. Valaminek történnie kell a rajtnál, hogy előrébb kerüljünk” – mondta a holland.

Csapattársa, Daniel Ricciardo szerint rejtélyes, miért nem tudtak javulni péntekről szombatra. Emellett meglepő módon jobbnak érezte a lágy gumikat, mint a puhább szuperlágyakat.

„Kerestük a pálya javulásából származó időt, de nem találtuk” – mondta Ricciardo, aki egy másodperccel maradt el Valtteri Bottas pole-körétől. „Úgy éreztem, jobban fekszik nekem a lágy gumi, bár lett volna több szettem lágyból, a szuperlágyat otthon kellett volna hagyni!”

„Alapvetően több első tapadást nyerünk a lágyabb gumival. Lehet, hogy csak az én gumijaimmal volt gond, kevesebb tapadás volt elől, ez frusztrált. Leülök a mérnökökkel, kiderítjük, mi történt, elég nagy vibrációm volt a második szetten a Q3-ban. Az első Q3-as köröm csak lassú volt, nem tudjuk miért” – nyilatkozta az ausztrál.