Az 1,6 literes, turbós, V6-os hibrid motorok 2014-es bevezetése óta közhely, hogy a Mercedes az időmérőkön gyakorlatilag szó szerint magasabb fokozatba kapcsol, az erőforrás kvalifikációs üzemmódjában az addig látottakon mindig faragnak még pár tizedet.

“A kvalifikációval az a gond, hogy nincs olyan nagy teljesítményű üzemmódunk, mint az ellenfeleknek. Szerintem legalább fél másodpercet hagyunk így benne a körben” – mondta a Renault-motorokat használó Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a napokban.

A francia gyártó 2018-ra orvosolná ezt, a Renault F1-es ügyvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, hogy dolgoznak a “varázsüzemmódon”.

“Csakis azon dolgozunk, hogy versenyképessé tegyük a motort a jövő évre, pontosabban már most is nagyon versenyképes vasárnaponként, de szombatonként, az időmérőkön még egyértelműen lemaradásban vagyunk. Egyelőre nincs kvalifikációs varázsüzemmódunk, de keményen dolgozunk rajta.”

“A motorteljesítmény érzékelhetően javulni fog a jövő évre, nemcsak az időmérőre, hanem a versenyre is, ezért úgy vélem, hogy nagyon-nagyon versenyképes lesz.”

Abiteboul ugyanakkor kiemelte, hogy a motor megbízhatóságának javítása még a fentieknél is fontosabb cél:

“A megbízhatóságra kell összpontosítanunk. Sok-sok pont úszott el idén a csomag megbízhatatlansága miatt, ami szerintem a csapat folyamatos változásából fakad. Folyamatosan növekszünk, folyamatosan jönnek az új dolgozók. Ezt tipikusan a megbízhatóság szenvedi meg. Rövid távon elsődlegesen ezt kell rendbe tennünk.”

Kapcsolódó címkék: Cyril Abiteboul Mercedes AMG Renault Sport