A Renault-nál az idénre szerződtetett Nico Hülkenberg 10 lehetőségből ötször szerzett pontot, Silverstone-ban az időmérőn és a futamon is remekelt, míg a tavalyról megtartott Jolyon Palmer eddig egyszer sem tudott a top10-ben zárni – igaz, számos műszaki probléma is hátráltatta.

A francia csapat a Magyar Nagydíj után a Forma-1-es visszatérésről álmodó Robert Kubicával tesztel és egyesek szerint a lengyel akár már a nyári szünet után átveheti Palmer helyét.

A Renault-nál eddig cáfolták, hogy az angol elveszíthetné az ülését a szezon folyamán, de a főnök, Cyril Abiteboul Magyar Nagydíj előtti nyilatkozata arra utal, hogy fogy a türelem, esetleg már el is fogyott, és előzményt gyártanak a hamarosan következő kirúgáshoz.

“Pozitív hangulatban érkezünk Magyarországra a RS17-nél mostanában látott teljesítményjavulás után. A budapesti az utolsó futam a nyári szünet előtt, ami további motivációt jelent számunkra. Silverstone-ban bizonyítottuk, hogy fejlődünk. A kasztni fejlesztései, főleg az új padlólemez pozitívnak bizonyult, amit Nico 8 pontja és a mindkét autótól látott erős időmérős tempó is mutatott. Kritikus fontosságú, hogy a Magyar Nagydíjon mindkét autónk a top10-ben zárjon, pozitívan akarjuk befejezni a szezon első felét” – szögezte le Abiteboul.