A hétvégén következik a 2017-es Forma-1-es idény nyolcadik fordulója, az Osztrák Nagydíj, amelynek a sportágban két csapattal is szereplő energiaital-gyártó pályája, a Red Bull Ring ad otthont.

Az F1-es naptárba 2014-ben visszakerült helyszín az eddigi kiírások alapján 9 kanyart számlált, ugyanakkor a MotoGP-versenyeken 10 kanyart tartottak számon, ugyanis az F1-es 1. és 2. kanyar közötti enyhe görbületet is kanyarnak sorolták be. Az idei évtől már a Forma-1-ben is ez lesz a helyzet, közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A felügyelőszervezet emellett a tavaly sok gondot okozott sárga virslikerékvetők elhelyezésén is módosított, a nagy huplik messzebb, 3,2 méterre kerültek egymástól. Több ponton “mélyítették” a gumifalat, míg a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat tavalyi balesete nyomán a bokszutca bejáratánál található szalagkorlátot energiaelnyelő Tecpro korláttal egészítik ki.