Fernando Alonso mclarenes szerződése a szezon végén lejár, és mivel Valtteri Bottasnak – egyelőre – csak egyéves szerződése van a Mercedesnél, elvileg lehetséges lenne, hogy a kétszeres világbajnok hozzájuk szerződjön 2018-ra.

A csapat elnöke, Niki Lauda szerint tényleg csak elvi a lehetőség, a gyakorlatban nem lesz ilyen.

“Mindig elég balhésan távozott a korábbi csapataitól. Szerintem a Ferrari nem fogadná vissza. Úgy lépett le, hogy még szerződése volt velük. Ugyanez történt velünk (a McLaren-Mercedes korszakban, 2007-ben). Nekünk itt a Mercedesnél megvannak a versenyzőink, akik teszik a dolgukat, és ha képesek vagyunk Hamiltonnal és Bottasszal győzni, nincs szükség cserére” – nyilatkozta Alonsóról a spanyol Movistarnak.

“Alonso gyors, agresszív, ilyen értelemben ő a legjobb. Azonban a pilóták néha a saját döntéseik következményeként sajnos nem tudják bizonyítani ezt, Alonso pedig igen sok hibás döntést hozott. Idő előtt elhagyta a Ferrarit, hogy a McLarenhez menjen, a Honda motorproblémái pedig közismertek. Most csalódott, de ő döntött a McLaren mellett.”

Miközben a problémás, és saját bevallása szerint is F1-es karrierje végén járó Alonso szerződtetését gyakorlatilag kizárta Lauda, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Red Bull-os csodagyerek, Max Verstappen megszerzéséről beszélt egy másik interjúban. Amikor az osztrák szakembert arról kérdezte a holland Peptalk riportere, hogy Verstappen lesz-e valamikor Mercedes-versenyző, Wolff a lehető legegyértelműbben felelt: “Igen” – mondta.

A holland ifjonc legalább 2019-ig a Red Bullé, ami egyébként meg is felelhet a Mercedesnek, hiszen Lewis Hamilton jelenlegi szerződése 2018-ig szól.

verstappen_wolff