A szemfüles nézők már a futam közben láthatták, hogy a Brazil Nagydíjon a harmadik bajnoki címét begyűjtő Sebastian Vettel sárga zászló alatt előzte meg a sauberes Kobajasi Kamuit, a leintés után meg is indultak a spekulációk az esetleges büntetésről.
Bár az ellendrukkerek sokáig háborogtak, viszonylag gyorsan kiderült, hogy vaklármáról volt szó, ugyanis a Kobajasi megelőzésekor a digitális zászlók statikus sárga fényt mutattak, amely nem jelent tiltást. A lassításra figyelmeztető, előzést tiltó sárga zászló villog, míg az állandó sárga a pálya csúszósságára figyelmeztető sárga-piros csíkos zászlót jelöli a táblákon.
Most azonban előkerült egy újabb fedélzeti kamerás felvétel, amelyen Vettel egyértelműen “igazi” sárga zászlós szakaszon előz, Jean-Eric Vergne Toro Rossója mellett megy el.
Ilyen esetben a szankció bokszutca-áthajtás, utólag kiszabva 20 másodperces időbüntetés, de a verseny után már nehéz megítélni, ezek hogyan befolyásolták volna a futam alakulását és a végeredményt. (Vettel +20 másodperccel a 8. lett volna, ami épp nem lett volna elég a cím megszerzéséhez.)
A Ferrarinak november 30-áig van lehetősége az óvásra, de a csapat sajtófőnöke, Luca Colajanni a La Gazzetta dello Sportnak azt mondta, nem terveznek ilyesmit.
Szintén sokaknak nem tetszett, hogy a futam vége felé a búcsúzó Michael Schumacher harc nélkül adta át a pozícióját Vettelnek, de a végeredményen ez az előzés sem változtatott volna. A Red Bull főnöke, Christian Horner azért így is hálás volt a gesztusért.
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 1
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 2

F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó

F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó

F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 48
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 49
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 50
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 51
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 52
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 53
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 54
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 55
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 56
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 57
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 58
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 59
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 60
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 61
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 62
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 63
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 64
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 65
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 66
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 67
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 68
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 69
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 70
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 71
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 72
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 73
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 74
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 75
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 76
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 77
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 78
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 79
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 80
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 81
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 82
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 83
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 84
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 85
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 86
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 87
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 88
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 89
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 90
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 91
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 92
Fotó megosztása:
F1: Vettel szabálytalanul előzött – új videó 93


“Michael nagylelkűen átadta neki a 6. helyet, ez bebiztosította a harmadik címet. Michael közismerten kemény ellenfél, azt hiszem, ez inkább egy Sebastiannak szóló gesztus volt, szinte átadta a stafétát. Biztos vagyok benne, hogy a korábbi munkaadójánál (Ferrari) nem örültek nagyon, de igazán nagyvonalú volt Michaeltől, hogy elengedte a honfitársát” – magyarázta Horner, hozzátéve, hogy a csapat eredetileg azt szerette volna, ha Vettel egyszerűen tartja a 7. helyet, hiszen az is elég lett volna a győzelemhez.
Maga a hétszeres bajnok ezt mondta a manőverről: “Sebastian sokkal gyorsabb volt nálam, nem lett volna értelme csatába bocsátkozni. Nem láttam értelmét, ezért félrehúzódtam és elengedtem. Büszke vagyok rá, nagyon jó barátom.”