A monzai hétvége Lewis Hamilton esetleges mercedeses átigazolásával indult, de a paddockban aztán egy másik pilótapiaci spekuláció is felröppent.

Amíg Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Felipe Massa nem mozdul, a többiek is csak várnak, de a lehetséges kombinációk újabb kombinációkat szülnek, a caterhames Heikki Kovalainent a Sauber és a Ferrari után a Lotusszal is hírbe hozták.

Az F1-es pályafutását 2007-ben az akkor még a Renault gyári csapatként futó enstone-i alakulatnál kezdő Kovalainen két forgatókönyv szerint kerülhetne a Lotushoz: egyrészt, ha az év végén menesztenék az ígéretes, de felemás teljesítményt nyújtó Romain Grosjeant, másrészt akkor, ha Kimi Räikkönen távozna, hogy a Ferrarihoz vagy a McLarenhez térjen vissza.

Kovalainen nem cáfolta a lehetőséget, de konkrétumot természetesen nem mondott:

“Számomra nem gond, bárki lehet a csapattársam, szóval nem jelentene problémát, ha egy másik finn (Räikkönen) mellett lennék, de nincs értelme spekulálni.”

“Én is hallottam az összes pletykát, de pillanatnyilag nincs mit mondanom. A menedzserek teszik a dolgukat, és ha lesz valami bejelenteni valójuk, akkor el is fogják mondani” – nyilatkozta a finn MTV3-nak.

A csatorna F1-es szakértője, az egykori pilóta Mika Salo szerint bár “az információ egy megbízható belső forrástól” származik, Kovalainen lotusos igazolása mégis valószínűtlen, mert Grosjean és Räikkönen maradása biztosnak tűnik, a Ferrari jobb irány lehet Kovalainen számára.

“A Ferrarinak nincs sok lehetősége és ezt Heikki is tudja. Amikor a Hamiltont, Schumachert és Massát illető helyzet változik, a többi dolog is gyorsan mozgásba lendül majd” – mondta az egykori  Tyrrell-, BAR-, Ferrari-, Sauber- és Toyota-pilóta.

Kovalainen lotusos jövőjét a csapattulajdonos Gerard Lopez nyilatkozata is valószínűtlenné teszi, ugyanis hangsúlyozta, hogy mindkét jelenlegi pilótával számolnak, és elárulta, hogy a Räikkönen szerződésében kikötött eredményfeltételek már teljesültek, így a 2007-es bajnok elvileg nem is mozdulhat 2013-ra.  

“Rövid távon Kimi marad. A szerződésben teljesítményt illető feltétel szerepel, az pedig már teljesült” – utalt arra, hogy Räikkönen már hat dobogós helyezést is szerzett, jelenleg 141 ponttal harmadik a bajnokságban.

Lopez ezzel együtt hozzátette, hogy senkit nem kívánnak “kényszeríteni”, ha “nem akar maradni”, de úgy véli ez sem Räikkönenre, sem Grosjeanra nem áll: “Kimi itt akar lenni és Romain szintén, és mi is elégedettek vagyunk velük.”

Ami a Räikkönent a Ferrarihoz és a McLarenhez kötő pletykákat illeti, Lopez ezt mondta: “Ilyen a Forma-1. Néha van igazság a pletykákban, néha viszont minden alap nélkül ötli ki őket valaki.”