F1: Történelmet írt a sereghajtó 2 Az eredetileg komoly eseménynek indult, de végül mindössze a Williams, a Marussia és a HRT részvételével zajló (első) ifjoncteszt első napja zajlott ma Silverstone-ban.

Az angol pályán a nap túlnyomó részében derűs, száraz idő volt, csak a teszt végén eredt el az eső. A résztvevő csapatok láttán természetesen cseppet sem meglepetés, hogy a Williams tesztelője, a GP3-bajnok Valtteri Bottas volt a leggyorsabb és egyben a legtevékenyebb is, a finn összesen 120 kört tett meg, délután egy teljes versenyszimulációt is végigvitt.

A Marussia osztott napot tartott, délelőtt az angol Max Chilton, délután az indonéz Rio Haryanto ült az autóban. A Marussia GP2-es fiókcsapatának pilótái közül Chilton volt a gyorsabb,  és ő is ment többet, 34 körrel zárt. Haryantónak 15 kör jutott.

Mindkét marussiásnál akadt probléma, Chilton alatt a légkompresszor meghibásodása miatt állt le az autó a nap közepén, míg csapattársánál a fékpedált kellett szerelni, mert az “nem esett lábra” neki.

Ahogy a címben is említettük, a HRT egymondatos F1-történelmet írt, amikor pályára küldte ma Ma Csing-Huát, az első kínai pilótát, aki hivatalos körülmények között vezetett a Forma-1-ben. (A Renault már 2009-ben alkalmazta Ho-Pin Tungot, de ő csak privát teszten és demókon vezetett bemutatóautót.) Csing-Hua összesen másfél versenytávot, 72 kört teljesített a nap folyamán – egyszer megpördült. A HRT holnap már nem tesztel.

Az ifjoncok mind lágy gumikon futották legjobb köreiket, de a gyorsaság mellett hosszú etapokat is teljesítettek, fejlesztési, aerodinamikai munkát is végeztek.

1. V. Bottas (Williams) 1:31,436
2. M. Chilton (Marussia) 1:36,558
3. R. Haryanto (Marussia) 1:37,404
4. M. Csing-Hua (HRT)  1:37,829