Az idei autó, a W03-as leleplezése után Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke egyértelműen megfogalmazta a 2012-re vonatkozó célt: az istállónak előre kell lépnie, elég volt a negyedik helyből. Nico Rosberg, a Mercedes pilótája is azt mondta egy interjúban, hogy leginkább fejlődést szeretne látni idén.

“Mindannyian örültünk volna, ha többet fejlődünk az első két idény alatt, ezért döntöttünk úgy, hogy megerősítjük a technikai stábot” – mondta Brawn. “Sok tehetséges ember dolgozik a cégnél, még a negyedik hely megszerzése sem volt egyszerű feladat. Igen, feljebb akarunk lépni, igazi élcsapattá szeretnénk válni, Bob Bell, Aldo Costa és Geoff Willis érkezésével meg is van az ehhez szükséges potenciál. Bízom benne, hogy valóban képesek leszünk javulni.”

Brawn nem tart attól, hogy a Lotus és a Force India is pályázik a konstruktőri bajnokság negyedik helyére. “Nem számít, nekünk előre kell néznünk. Fogalmam sincs, ők kinek a helyét foglalhatják el, a Forma-1-ben soha nem lehet tudni, ki végzi jól vagy éppen rosszul a munkáját. Ez teszi élvezetessé az egészet. Az első verseny előtt csak találgatni lehet arról, hogy ki lesz elöl és ki marad le, amit mi biztosan tudhatunk, hogy a szervezeti rendszerünk erősebb lett. Úgyhogy akárhol is leszünk az első verseny után, minden eddiginél hatékonyabban tudunk majd reagálni.”

Brawn szerint teljesen rendben van, hogy a csapat két pilótája, Michael Schumacher és Rosberg is magának szeretné a csapat első győzelmét. “Azért vannak itt, hogy küzdjenek, nem? Megosztjuk a gondolatainkat, ötleteinket, versenyzőink is pontosan ismerik terveinket. Részei a csapatnak, pontosan tudniuk kell, hogy mi folyik a színfalak mögött. Eddig nem volt elég erős autónk, de pontosan tudják, milyen nehéz ilyet készíteni. Kiveszik a részüket ebből a kihívásból.”

Brawn szerint akár a Mercedes segítségére is lehet, hogy idén betiltották a befújt diffúzorokat, mert kisebb lehet a különbség az élcsapatok és az üldözők között. “De az is igaz, hogy kétszer olyan nehéz lesz találni egy tizedet, mint tavaly. Michaelnek tetszik az új autó, nem jelzett semmilyen alapvető problémát, szerintem elég jó helyzetben vagyunk jelenleg.”

“Az autót még nem nevezném véglegesnek, soha, senki nem teljesen elégedett vele, folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk rajta. Ez az autó egy jó lépés előre, ezt látjuk a szimulációs adatokból.”