F1: 680 km-t vezetett Räikkönen 2 A két év kihagyás után az F1-be idén visszatérő Kimi Räikkönen február 7-én, Jerezben ül majd első ízben új autójába, de a Lotus már erre a hétre szervezett számára egy bemelegítő tesztet, amelyen egy 2010-es Renault-val körözhetett.

A finn előbb 80, majd 91 kört ment a Ricardo Tormo pályán, összesen több mint két versenytávot, 685 km-t teljesített. A kétnapos teszt végén elégedetten nyilatkozott ő és a csapat is.

“Jól ment ma és a két nap összességében sokat segített nekem” – mondta Räikkönen, aki ezelőtt a 2009-es Abu-Dzabi Nagydíjon vezetett utoljára F1-est. “Bár egy kétéves autót és a Pirelli demógumijait használtam, így is sokat tanultam a csapatról, a mérnökökkel való munkáról, azaz most már csak az új autóra koncentrálhatok majd, amikor az első hivatalos tesztre megyünk Jerezbe. Nagyszerű volt újra F1-est vezetni, nagyon pozitív érzésem van ebben a tekintetben.”
 
A Lotus vezető pályamérnöke, Alan Permane is nagyon elégedett volt:

“Újabb jó napunk volt. A délelőttöt az első és hátsó futóművek beállításaival töltöttük. Délután két új szett gumival előbb kvalifikációs szimulációt végeztünk, majd egy teli tankos 27 körös etapot vittünk. Ahogy számítani lehetett rá, Kimi tempója javult az első naphoz képest. Több rajtot és bokszkiállást is gyakoroltunk. Még korábban is végeztünk, a programot a tervezettnél gyorsabban teljesítettük. Összességében igen termékeny és értékes volt a két nap.”