F1: Beszóltak a csapatoknak Bahreinből 2 Az eredetileg szezonnyitóként szereplő Bahreini Nagydíjat február évén fújták le, miután a közel-keleti királyságban zavargások törtek ki. A demokratizálódást, a nagyobb szabadságot követelő, elnyomott többségi síitákat brutálisan verték le, tavasszal és később is súlyos emberi jogi sérelmekről szóltak a hírek.

A futamot ugyan június elején visszahelyezték a naptárba október végére, de a csapatok elégedetlensége és a frissebb hírek miatt alig pár nap után ejtették is, maga Bahrein jelezte, hogy a kialakult helyzet miatt lemondanak a 2011-es pótlásról.

A bahreini verseny főszervezője, Zájed Rasid Alzajani a hétvégén a Brit Nagydíjon járt és az Evening Standardnak adott interjújában élesen kritizálta az F1-es pálfordulást, a csapatokat. Szerinte ha az emberi jogok szempontot jelentenek egy futam rendezésénél, akkor jó néhány versenyt ejteni lehetne.

“Jövőre az USA-ba is megy az F1. Mi a helyzet Guantanamóval? Ott nem sérülnek az emberi jogok? Bernie mondta nekem, hogy ha az emberi jogok jelentenék a versenyek feltételét, akkor ezután csak Belgiumban és Svájcban lennének futamok.”

“A csapatok nagyon szeszélyesek voltak. Csalódott vagyok, mert szerintem három hónap alatt nem lehet az egyik végletből a másikig jutni: ‘ó, Bahrein a kedvenc helyszínünk, otthon érezzük magunkat’, aztán meg ‘nem akarunk Bahreinbe menni’? Igen, történtek bizonyos események, de nem lehet így forogni” – mondta.

Míg a csapatokat ostorozta, Alzajáni kiemelte, hogy Bernie Ecclestone végig támogatta őket, viszont a Bahrein újrarendezését élesen kritizáló volt FIA-elnök, Max Mosley felé szintén csapott egyet, amiért az angol azt mondta, hogy a helyzet felmérésére a helyszínre küldött FIA-alelnök, a spanyol Carlos Garcia sem angolul, sem arabul nem tud, így inkompetens volt.

“Ez mutatja, milyen naiv is Max Mosley. Voltak tolmácsok. Nem kell kínaiul tudnom, hogy kínaiakkal üzleteljek! Max nagyon hangos, de pontatlan. Erkölcsről beszél, de én a helyében inkább nem használnám ezt a szót. Szerintem Max személyes sérelme miatt haragszik Bahreinre, hiszen a trónörökös hivatalosan kérte meg, hogy ne utazzon a futamra” – utalt Mosley 2008-as szexbotrányára.

Bahrein a 2012-es F1-es versenynaptárban újra szezonnyitóként szerepel, de a brit Autosport úgy tudja, hogy a csapatok nem rajonganak ezért az elrendezésért, nem szeretnék, ha az év első futamára rossz fényt vetne a problémás helyszín.