Talán nem is kell részletezni Felipe Massa a tavalyi Magyar Nagydíj időmérőjén elszenvedett balesetét, amelyben a brazil súlyos fejsérülést szenvedett és egy hétig a budapesti ÁEK kórházban ápolták. A ferraris az eset után kihagyta a 2009-es idény fennmaradó részét, idén azonban visszatért, az egy évvel ezelőtti bukás színhelyére pedig hálával telten érkezik.

“Amint megérkezem a pályára, első dolgom lesz megkeresni a marshalokat és az egészségügyi személyzetet, akik nagyszerűen tették a dolgukat, amikor kiszabadítottak az autóból. Szeretnék köszönetet mondani ezeknek az embereknek, akikhez úgy érzem, különleges kapcsolat fűz.”

“A baleset után egy hétig kórházban voltam, ahol összeismerkedtem a dolgozókkal, akik szintén nagyon jól bántak velem, jól kezeltek. A szerencsétlen eset egyik érdekes eredménye lett, hogy tudom, ma már sokkal több szurkolóm van Magyarországon” – írta a pilóta a Ferrari oldalán.

Massa arra is kitért, hogy a hungaroringi történtek az egész látásmódját megváltoztatták.
 
“Azóta sokkal többre értékelem az életet. A hétköznapi dolgokat is tízszer többre tartom, az eset az egészségemet, az életemet is új perspektívába helyezte, semmit veszek magától értetődőnek. Nem is csak magamról beszélek, hanem általában az élet értékéről. Ma már tudom, mit is jelent, emberileg sokkal érettebbnek érzem magam.”

“Szakmailag azonban semmi sem változott. Amikor lecsukom a sisakrostélyt, és kimegyek a pályára, mindent ugyanúgy teszek, mint előtte, nem gondolok a balesetre.”