Már jó egy hónapja kijelentette a Toro Rosso, hogy nem akar foglalkozni a McLaren által kirobbantott F-csatornás lázzal, mivel a kiscsapatnak nincs túl sok pénze, az aerodinamikai trükk helyett inkább más módon szeretné tökéletesíteni autóját.

Barcelonában Heikki Kovalainen erősítette meg, hogy a Lotus sem foglalkozik a 2011-től egyébként is tiltott F-csatornával, a finn abban reménykedik, hogy a gárda hamarosan a 2011-es autó fejlesztésére koncentrálhat.

Csatlakozott a nem fejlesztőkhöz a Virgin is, Timo Glock szerint ostobaság lenne, ha az alakulat ilyesmire pazarolná az idejét ahelyett, hogy alapvető területeken dolgozzon. John Booth csapatfőnök sem hagyott kétséget afelől, hogy az istálló egészen más dolgokra koncentrál.

“Erőnk 99 százaléka jelenleg arra megy el, hogy a megbízhatóságot fejlesszük” – mondta Booth. “Remélhetőleg ettől a versenytől számítva már némi teljesítményt is hozzá tudunk adni az autóhoz.”

Monacóban csak a McLaren használja az F-csatornás rendszert, amelynek betiltása miatt értetlenségének adott hangot Martin Whitmarsh McLaren-csapatfőnök, egyben a csapatok szövetségének (FOTA) elnöke.