F1: Nem mindenki örül a Mercedes GP-nek 1

Másra kellett volna költeni

A Mercedesnél nem csak pozitív visszhangja volt, hogy a márka többségi tulajdonrészt vásárolt a Brawn GP-ben, úgymond lerakva saját Forma-1-es csapatának alapjait. Erich Klemm, az anyacég Daimler felügyelőbizottságának egyik tagja szerint a McLarentől való elszakadás lehetőséget adott volna a németek számára, hogy teljesen felszámolják a költséges F1-es projektet.

Klemm nehezen tudja megérteni, hogy a mclarenes tulajdonrésztől való szabadulás után “miért kellett azonnal belevágni egy újabb Forma-1-es kalandba.” Az alkalmazottakat képviselő Klemm szerint manapság háromszor is át kell gondolni minden cent sorsát, különös tekintettel arra, hogy a válság miatt a munkások kevesebbet tudnak dolgozni és emiatt kisebb a jövedelmük.

“Ilyen gazdaságilag nehéz időben inkább a valódi autók marketingjére kellene költeni” – vélekedett Klemm. Brit lapok szerint 200 millió fontot költött a Mercedes a Brawn megvásárlására, a Bild információja szerint pedig 2011-ig 50 millió euró lehet a csapat éves költségvetése.

“Most már két nagyon erős csapatunk van, a McLaren és a Mercedes GP” – nyilatkozta Ecclestone. “A Brawn hosszú távon talán nem maradhatott volna életben. A sport erős, jövőre nagy küzdelmet láthatunk majd.”