Fernando Alonso a tavalyi Európa Nagydíjon már az első körben  búcsúzott, így idén szerette volna valami jó eredménnyel kárpótolni a spanyol közönséget. A kétszeres bajnok a Hungaroringen elcsípte a pole-t, és Valenciában is jól indult a hétvége, hiszen megnyerte a pénteki második edzést, de az időmérőn végül csak a nyolcadik helyig jutott. Nem örül.

“Nagyon meleg volt ma, és kemény volt az időmérő. Az elején úgy tűnt, hogy meg lehet a harmadik vagy negyedik hely, de a Q1 után rá kellett jönnöm, hogy nem leszünk olyan versenyképesek, mint gondoltam. Nem örülök a nyolcadik helynek, de mivel a Q2-ben is ugyanezt teljesítettem, valószínűleg ennyit lehet kihozni az autóból. Sajnálom a szurkolókat, akik miatt szerettem volna előbbre jutni a rajtrácson, de holnap mindent beleadok majd!” – nyilatkozta Alonso a kvalifikáció után.

Ha a bajnoknak igaza van, és tényleg a maximumot hozta ki az autóból, akkor a hétvégén bemutatkozó újonc, Romain Grosjean elégedett lehet magával, ugyanis a Q2-ben csak háromtizeddel maradt el a lehetőségei határától – ami azt illeti, elégedett is.


“Örülök, hogy az első időmérőmön bejutottam a második szakaszba, főleg, hogy ezt a célt is tűztem ki magam elé. Szeretném megköszönni az egész csapat munkáját, és Fernandónak a tanácsokat! Hihetetlen érzés a világ legjobb versenyzői ellen küzdeni, alig várom, hogy holnap elrajtoljak életem első Forma-1-es nagydíján. Mindent beleadok majd, hogy a lehető legjobb eredményt hozzam” – mondta a 14. helyről rajtoló francia.  

“Többet vártunk az időmérőtől, még a délelőtti megszakított szabadedzés ellenére is, mert az autó jónak tűnt. Azt hittük, Fernando közelebb lesz a mezőny elejéhez. Romain tisztességesen folytatta az első versenyhétvégéjét, büszke lehet a rajtpozíciójára ezen a nehéz pályán. Biztos vagyok benne, hogy jól megy majd holnap” – mondta a Renault technikai főnöke, Pat Symonds.