Kimi Räikkönen szerint jó irányba halad fejlesztéseivel a Ferrari, a katasztrofális idénykezdet után már azt sem tartja lehetetlennek a 2007-es világbajnok, hogy az istálló megszerzi a konstruktőri pontverseny harmadik helyét. Sorsdöntő lehet a Magyar Nagydíj, ha ismét jó eredményt ér el a Ferrari, Felipe Massa nürburgringi harmadik helye után már lehet szériáról beszélni.

“Azt hiszem, a csapat célja a harmadik hely megszerzése, a folytatásban ezért fogunk dolgozni” – jelentette ki Räikkönen Budapesten. “A magam részéről annyi pontot szeretnék gyűjteni, amennyi csak lehetséges, ennél többet nem is tehetünk.”

Räikkönen örül annak, hogy a Hungaroringen ő is a Massa autóján már kipróbált, új alkatrészekkel futhat. “Van néhány új elem az autómon, például egy új első szárny. Ez már a Nürburgringen is megvolt, de arra a versenyre sajnos csak egy darab készült el. Fejlesztettük a padlólemezt és a hátsó szárnyat is, remélhetőleg segíteni fognak ezek az újdonságok.”

“A Hungaroring alapvetően kihívást jelentő pálya, de versenyezni egy idő után unalmas rajta. Valamivel könnyebb ugyan előzni, mint Monacóban, de az efféle manővereket gondosan elő kell készíteni. Meglátjuk, hogyan boldogulunk majd.”