Flavio Briatore hamarosan elhagyja a Forma-1-et, derült ki az Autosport.com című internetes portálnak adott válaszából. Az egyik kérdésre, miszerint nem vált-e Ferrarira a Renault-ról, Briatore így válaszolt: “Kétlem, hogy Maranellóba mennék, annál is inkább, mert két éven belül kiszállok”.

A sportvezető sohasem titkolta, hogy a Ferrariért szorít: “Ha nekünk már nincs esélyünk a győzelemre, akkor az olasz istállónak drukkolok, végtére is olasz vagyok.”

Távozik az F1-vezér 1
Több időt tölthet a feleségével


Briatore már korábban elárulta, hogy jövőre csökkenti a befolyását. “2009-ben már nem vállalok teljes körű irányítói szerepet. Lesz egy igazgató, akit már ki is jelöltem, ő fogja a csapat napi igazgatását végezni. Így én más, fontosabb dolgokra koncentrálhatok majd” – nyilatkozta Briatore a Gazzetta dello Sportnak.

Briatore 1991 óta dolgozik az autósport elitkategóriájában, 1994-ben és 1995-ben a német Michael Schumacherrel (Benetton), majd 2005-ben és 2006-ban a spanyol Fernando Alonsóval (Renault) nyert egyéni világbajnokságot. Emellett 1995-ben és 2005-ben az általa irányított csapat nyerte a konstruktőri trófeát is.

Forrás. MTI