Előbb-utóbb átül

Előbb-utóbb átül

Kimi Räikkönenről egyelőre nem tudni, hogy meddig versenyez még a Forma-1-ben – vannak, akik szerint a világbajnok már az idei év végén távozik, mások szerint kitölti 2009 végéig szóló szerződését, de már arról is lehetett hallani, hogy hamarosan egészen 2011-ig elkötelezi magát a Ferrarinál.

Akármikor vonul is vissza Räikkönen, az biztos, hogy a ralizást kipróbálja majd az F1 után.

“Nem fogok unatkozni. Azután is járok majd autóversenyekre, miután abbahagyom a Forma-1-et, csak a szórakozás kedvéért. Valamikor a ralizást is kipróbálom majd. Aszfalt, murva, jég – ez érdekel, biztosan nagyon jó móka” – mondta a bajnok az Auto Motor und Sportnak.

A finn azt egyelőre nem meri állítani, hogy komolyan, nemzetközi szinten is próbálkozik majd.

“Hát ez nehéz kérdés, mert komolyan sosem raliztam. Aszfalton valószínűleg nem lenne gondom, de murván nincs tapasztalatom. És elég furcsa lenne számomra, hogy van egy navigátorom.”

Räikkönennek nem teljesen idegen egyébként a rali világa, hiszen testvére, Rami maga is viszonylag sikeres versenyző Finnországban. Amiben biztosak lehetünk, hogy bármikor is távozzon Kimi az F1-ből, az autóversenyzésnek nem fordít majd hátat.

“Egész életemben a motorsporttal foglalkoztam, soha nem terveztem, hogy bármi mást is csinálnék” – állította.

Räikkönen mellet a Forma-1-es mezőnyben egy másik jövendő ralis is versenyez, a BMW-s Robert Kubica is szeretné kipróbálni magát ezen a téren. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még Räikkönen-Kubica viadalról szól majd a WRC…