Folytatódott a Brit Nagydíjra való készülődés Silverstone-ban, a csapatok újra nekifogtak a tesztelésnek. A nap első felében borús időben folyt a munka, sőt délelőtt egy rövid zápor is áthaladt a pálya felett. Az erős szél délután is megmaradt.

A leggyorsabb a tegnapi második, a mclarenes Heikki Kovalainen lett, a finn a mögötte végző Jarno Trullinak is kis híján négytizedet adott. A Toyota olasz pilótája ennek ellenére elégedett volt:

“Ma elsősorban a Brit Nagydíjra való felkészüléssel voltunk elfoglalva, és jól sikerült a nap. Sok kört teljesítettem, és számos dolgot megtudtunk. Minden simán ment, semmi komolyabb probléma nem adódott. A szél erős volt, így nehéz igazi összehasonlítást végezni, de így is jól haladtunk a beállításokkal, és az aerodinamikai programmal. Természetesen szeretnénk ezekre az eredményekre építeni a jövő heti versenyen, és most már bízom benne, hogy elég jó formában is vágunk majd neki” – értékelte Trulli a napot.

Trulli mögött a williamses Nico Rosberg végzett, őt pedig Nelsinho Piquet követte, aki kimondottan örült a szeles időnek, mert így tapasztalatokat gyűjthetett a hasonló időjárással kecsegtető jövő heti versenyre.

Jól kezdett a Ferrari
Jól kezdett a Ferrari

Élre állt a McLaren

Élre állt a McLaren

Jól kezdett a Ferrari
Élre állt a McLaren 11
A Force Indiát alaposan átépítik
Nagy szél volt
A Force Indiának nem volt szerencséje az uszonnyal
A hazai pályán villantott Hamilton
Egész héten jól ment a Toyota
Fotó megosztása:
A Force Indiának nem volt szerencséje az uszonnyal

A Force Indiának nem volt szerencséje az uszonnyal

A Force Indiának nem volt szerencséje az uszonnyal


A tegnapi legjobb, Felipe Massa ma csak a hetedik helyen, Sebastian Vettel és Robert Kubica mögött végzett. A legnagyobb távot Jenson Button tette meg, de 106 köréből a legjobb is csak a 9. helyre volt elég.

A Force India ma bevetette a Red Bull és a Renault által már használt “cápauszonyos” motorborítását, de a munkával messze nem haladtak annyit, mint szerettek volna, ugyanis Giancarlo Fisichella csúnyán összetörte az autót. Az olasz veteránnak nem esett baja, de a biztonság kedvéért elszállították orvosi vizsgálatra.

Teszt, Silverstone, 2008.06.25.

# Pilóta Csapat Idő
 1.  Kovalainen  McLaren-Mercedes  1:20.015
 2.  Trulli  Toyota  1:20.391
 3.  Rosberg  Williams-Toyota  1:20.624
 4.  Piquet  Renault  1:20.787
 5.  Vettel  Toro Rosso-Ferrari  1:20.795
 6.  Kubica  BMW Sauber  1:20.982
 7.  Massa  Ferrari  1:21.069
 8.  Webber  Red Bull-Renault  1:21.170
 9.  Button  Honda  1:21.445
 10.  Fisichella  Force India-Ferrari  1:21.583